BRÉKING

Newey: Mi értelme nyerni, ha egészségtelen az F1?!

Adrian Newey szerint az az egyik legnagyobb baj a jelenlegi Forma-1-gyel, hogy rendkívül nehéz ledolgozni a motor terén jelentkező hátrányt, ráadásul a karosszéria esetében könnyű ellesni pár fogást, míg a hajtásláncnál ez kizárt. A Red Bull tervezője felidézte azt az időszakot is, amikor egy csapat gálánsan lemondott a kizárólagos szerződésről, hogy jobb legyen a sportnak – manapság ez hiányzik.

Newey és fia Indiában tartózkodik jelenleg, mivel Harrison részt vesz az MRF Challenge utolsó hétvégéjén. A Red Bull tervezőjét kérdezték az F1-ről a hétvége felvezetésében, és ismét elmondta, hogy „egyensúlyra lenne szükség a motor és a karosszéria között”, de túlságosan dominálnak a motorok, „ami egészségtelen” a sport számára. Newey nehezményezi, hogy a Ferrari és a Mercedes tartja kézben a sportot, ráadásul az ügyfelek nem ugyanazt kapják, mint a gyáriak. Newey a múltból hozott fel egy példát a The Hindu lapnak arról, milyen volt akkor a hozzáállás.

„A Cosworth 1967-ben előállt egy győztes motorral, amit kizárólag a Lotus csapata használt. Világossá vált, hogy a motor domináns lesz. Majd a Lotus beleegyezett abba, hogy lemond erről az exkluzivitásról, lehetővé téve, hogy a többiek használják, mindezt a sport érdekében”- idézte fel Newey. „Sajnos többé nem létezik ez a fajta attitűd. Ha a sport nem egészséges, mi értelme van a győzelemnek?”- tette fel a kérdést.

Ami a Red Bull idei esélyeit illeti, nem sok jóval kecsegtet, hiszen maradtak a Renault-val, a fent említett csapatok pedig előnyből folytatják. „Abban reménykedünk 2016-ra nézve, hogy tartjuk a különbséget, de arra számítunk a Ferraritól és a Mercedestől, hogy fejlődnek, és az év vége felé jobban le lehetünk maradva annál, mint tavaly voltunk”- jósolta a brit.

Lehet, hogy végleg legyőzték őket, és bedőlt a Red Bull által alkalmazott formula? „Ennek ellenére sikerült négy címet nyerni, 2010-ben és 2012-ben az utolsó futamig tartott a csata. Másodszor, az aero és a karosszéria szem előtt van, láthatják a terveket, megérthetik és lemásolhatják. A motorformula esetében nem látod az ellenfél motorját. Az egyetlen módja a felzárkózásnak az óriási befektetés és az emberek felvétele. A Ferrari fejlődött 2014-ről 2015-re, de sokba került, és szüksége volt emberekre a Mercedestől.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Akár Te is megszállhatsz Eddie Irvine 4 millió eurós dublini luxusházában!
Következő cikk Nagyon komoly munkálatok zajlanak a Toro Rossónál: közel 500 ember van rajta az ügyön!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország