Newey még a korábban pletykáltnál is brutálisabb fizetést kaphat az Astontól – sajtóhír
Mostanra szinte már készpénznek lehet venni, hogy Adrian Newey, a Forma–1 valaha volt legsikeresebb autótervezője jövőre az Aston Martinnál folytatja pályafutását. Ami pedig a fizetését illeti, az még extrémebb lehet, mint gondoltuk.
Wechsel von Adrian Newey zu Aston Martin wohl kurz vor der Bekanntgabe
Fotót készítette: Circuitpics.de
Erről a BBC Sport számolt be, akik az Aston Martinhoz közeli forrásaikra hivatkozva azt állítják, hogy Newey már valóban aláírt a silverstone-i gárdához, méghozzá öt szezonra, és a fizetése akár az évi 30 millió fontot is elérheti a különböző bónuszokkal és kiegészítésekkel együtt.
A megállapodást egészen pontosan kedden jelentik majd be az alakulat központjában tartott sajtótájékoztató keretében. Mindez azt jelenti, hogy Lawrence Stroll valóban nem félt mélyen a zsebébe nyúlni Newey szolgálataiért azok után, hogy a szakembert korábban a Ferrarival és kisebb mértékben a McLarennel és a Williamsszel is szóba hozták.
Ő azonban végül az Aston ambiciózus projektjét választotta, ami annak fényében nem meglepő, hogy a csapat valóban óriási beruházásokat eszközöl a sikeresség érdekében, hiszen nemrég készült el a szupermodern gyáruk, amelyben helyet kap egy csúcstechnológiás szélcsatorna és szimulátor is.
Korábban egyébként arról szóltak a hírek, hogy Newey évi 20, talán 25 milliót kaphat a csapattól, ami akár még most is igaz lehet, amennyiben Strollék jelentős, vélhetően eredményekhez köthető bónuszokat foglaltak a szerződésébe. Az említett 30 millió viszont valóban brutális összeg, hiszen ennél többet csak a mezőny néhány legjobban fizetett pilótája keres.
Newey tudása és tapasztalata eközben most nagyon hiányozhat a Red Bullnál, a McLaren pedig nem győzi ezt riválisa orra alá is dörgölni...
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.