BRÉKING

Newey: Az új Red Bull jó, de nem tudjuk megmutatni

A négyszeres világbajnok soha nem volt még ilyen nehéz helyzetben a téli teszteket illetően, miközben a csapat folyamatosan problémákba ütközik.

Az idei év remek lehetőséget jelenthet arra, hogy leteszteljük Sebastian Vettel idegrendszerét, mely sokat fejlődhetett az elmúlt években, amikor is rendre bajnok tudott lenni és megélt pár érdekes pillanatot. Az idei év azonban nem igazán akar jól indulni számára.

Ma Bahreinben például csak 1,5 kilométerig jutott, köszönhetően egy elektronikai problémának. Remi Taffin a német Auto Motor und Sport kérdésére elmondta, valószínűleg egy rövidzárlat okozta a hibát, így az akkumulátor cseréje mellett döntöttek.

Három óra elteltével sem javult igazán a helyzet, ezért a csapat úgy döntött, hogy idő előtt összepakol és megkezdi a felkészülést az utolsó tesztnapra. A Red Bull hibázott a motor startprocedúránál, így gyakorlatilag megpecsételődött az osztrák csapat sorsa.

Vettel Jerezben 11 kört tett meg, addig Bahreinben jelenleg 72 áll a neve mellett. Ez összesen 475 kilométernek, vagy másfél versenytávnak felel meg. A német vasárnap és hétfőn is autóba ülhet, amikor a gárda egy filmes napot tart Bahreinben. Ezen a napon azonban csak 100 kilométert tehetnek meg a Pirelli demo abroncsaival.

„Újabb elemek érkeznek majd az autónkra, de erre nem tekintenék úgy, mint egy tesztre.” – mondta a hétfőről Vettel.

Célok az Ausztrál Nagydíjra?

„Egyszerűen csak el akarom érni a kockás zászlót.”

Christian Horner a német lapnak elárulta, korábban a kipufogót illetően is voltak problémáik, de azokat már megoldották, ám időközben más gondok is felvetődtek ezen a területen. Dr. Helmut Marko mindeközben 165 lóerős különbségről nyilatkozott a Mercedes motorjaihoz képest, addig néhány csapattag 100, illetve 20 lóerőről beszélt, tehát ezek az információk nem feltétlen pontosak, de annyi bizonyos lehet, hogy a Mercedesnél messze előrébb járnak az új csomaggal.

A Mercedes mérnökei közben arról beszélnek, hogy a GPS-es adatok szerint a Red Bull a kanyarokban bombaerős, tehát valószínűleg az autó önmagában versenyképes, de a megbízhatóság hiánya miatt a csapat nem tud igazán a fejlesztésekkel foglalkozni.

Horner hozzátette, a motor mechanikusan rendben van, és ha a blokkok stimmelnek, valamint a szoftver is jól működik, akkor meg tudják mutatni, hogy az autójuk milyen gyors is a valóságban.

További problémát jelent, hogy a Renault egyes komponensei túlmelegszenek, vagy túlságosan is erősen vibrálnak. Az RB10 azonban olyan, mint egy személyre szabott öltöny, melyen mindennek milliméteres pontossággal megvan a maga helye. Ennek tudható be például az is, hogy a Toro Rosso ma 81, addig a Caterham 113 kört tudott megtenni. Az RB10 egy szuper-modern versenyautó, addig az STR és a malájok autója egy butább változatot képviselnek, ami nem csoda, hiszen az osztrákoknál Adrian Newey a főtervező és a költségvetés is jóval magasabb.

Mindeközben Adrian Newey továbbra is a hűtés miatt aggódik leginkább, melynek következményeként az autón egy újabb csúnya lyukat kellett vágniuk a szerelőknek.

„Melbourne-ben ezt a helyzetet már kezelnünk kell. Egy jó autónk van, de nem tudjuk megmutatni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel: Nem állunk valami jól…
Következő cikk Vettel csak hallomásból ismeri az idei autókat, melyek nem F1-es gépként szólnak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország