Newey: 2022-ben csak a motorok maradnak, minden más változik

A Red Bull technológiai vezetője és főtervezője, Adrian Newey úgy véli, hogy a jövőre érkező Forma–1-es szabályváltozások 1983 óta nem látott mértékűek lesznek, ez pedig sokat elmond róluk.

Red Bull Racing 2022 F1 car

Fotót készítette: Red Bull Racing

A Red Bull Talking Bull podcastjében beszélt erről a legendás tervező, és elmondta, hogy lényegében az autó minden aspektusa megváltozik majd, kivéve a hajtóegységeket. Eredetileg már idén látnunk kellett volna élesben ezeket, de aztán a koronavírus közbeszólt, így egy évet halasztani kellett.

Mostanra már jól tudjuk, hogy a középpontban a jobb versenyezhetőség áll, ezt pedig egy teljesen eltérően kinéző géppel, valamint igen szigorú szabályokkal akarja elérni a sorozat. Newey korábban a 2009-es változtatásokat nevezte a legjelentősebbnek 1983 óta, hiszen akkor is sokat módosult a kocsik kinézete, valamint a KERS-rendszer is megérkezett.

Még több F1 hír:

Most viszont már úgy látja, hogy a 2022-es év túl fogja ezt szárnyalni. „Azt mondanám, hogy ez a legjelentősebb szabályváltozás, mióta 1982 végén betiltották a ground effectre épülő autókat. Ez tényleg egy hatalmas eltérés, minden értelemben.”

„Lényegében csak a motorok fognak azonosak maradni, minden más változik majd.” Érdekes módon viszont 2022-ben pont az ellentétét próbálják majd megvalósítani annak, amit 1982-ben betiltottak, hiszen most újra komoly szerep hárul az autó alatti légáramlatokra és a szívóhatásra.

A csapatok pedig jelentős kihívással állnak szemben, hiszen teljesen új autókat kell alkotniuk, de mindezt már a 145 milliós költségsapka alatt, így nincsen lehetőség a folyamatos kísérletezgetésre.

 

„Most mindenkinek egyensúlyoznia kell, és nekünk is figyelembe kell vennünk, hogy idén a bajnokságért is harcolunk. Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül 2022-t sem, úgyhogy próbálunk a kettő között zsonglőrködni, miközben odafigyelünk a költségvetési limitre, és mindenki tudja, hogy nekünk emiatt csökkentenünk kellett az istálló méretét is.”

Arról nem is beszélve, hogy a Red Bull az utóbbi két futamon komoly anyagi károkat szenvedett önhibáján kívül, ez pedig további problémát is okozhat nekik. A szezon második fele ráadásul még hátra van, és ha minden a tervek szerint halad, akkor 16 hét alatt fogunk látni 12 futamot, ez pedig extra nyomást helyez mindenkire.

„Az idény zsúfolt második része nyilván kemény terhet ró a versenycsapatra a sok utazás miatt, sokat lesznek távol otthonról, de a gyárra is nagy munka vár, mivel sok alkatrészre lesz szükségünk. Az utóbbi két futam is megviselt mindenkit a sok autót ért sérülés miatt. A fejlesztést azonban nem igazán befolyásolja a hátralévő futamok száma.”

A McLaren nem sokat tehet jelenleg Ricciardo fejlődéséért

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas bízik a saját képességeiben, de kénytelen megismerni a Mercedesen kívüli lehetőségeit is
Következő cikk Ilyen elképesztő autógyűjteménnyel rendelkezik Zak Brown (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország