New Jersey: Minden rendben, lesz futam!

Az Amerikai Nagydíj szervezői szerint könnyű aggódni egy utcai pálya létesítményei miatt, ha azok csak a verseny előtt fognak elkészülni – ilyen az, ha valahol először rendeznek futamot.  New Jersey-ben minden rendben lesz, ráadásul a...

Fotó: Red Bull Racing

New Jersey-vel kapcsolatban elsősorban biztonsági aggályok merültek fel, és az, hogy kevesebb, mint egy évvel a futam előtt nem sok nyomát látni boxutcai létesítményeknek, kiszolgáló egységeknek, és pálya menti kórháznak.
 
Leo Hindery, a futam promótere a Bloomberg hírügynökségnek elmondta, hogy minden rendben van a június 16-ra tervezett futam körül:
 
„Versenyezni fogunk. Nincsenek már meglévő, lefixált létesítményeink, melyeket már ma meg lehetne vizsgálni. Szóval, ha (Ecclestone) azt mondja, hogy vizsgálat tárgya vagyunk, akkor egészen a verseny dátumáig azok leszünk, ami egy olyan utcai pálya természetének tudható be, amin először fognak versenyezni”- mondta Hindery.
 
„Minden első verseny problematikus, nem igaz?”- folytatta. „Még mindig van pár részlet, amit helyre kell rakni, de a sport most mögöttünk áll, és lenyűgöz, hogy benne vagyunk a naptárban.”
 
Chris Christie, New Jersey kormányzója biztos benne, hogy lesz futam, és Hindery bármikor felhívhatja, ha baj van:
 
„Elmondta nekem, hogy határozottan meg lesz tartva a futam, és nincs baj. Azt feleltem neki, hogy ha baj van, akkor hívjon. Azt mondta, hogy rendben, és ennyi volt a beszélgetés”- fejtette ki a kormányzó.
 
Közben a szervezők továbbra is azt állítják, hogy nem fognak kérni állami támogatást a verseny lebonyolításához:
 
„Nincs támogatás, és soha nem is lesz. Nem fogunk ilyet kérni, és ne is higgye el az ilyesmiket. Privilégiumnak érezzük, hogy ott lehetünk azokon az utakon és utcákon”- mondta Hindery.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING