New Jersey ismét bukta a dolgot: nem lesz futam, Ecclestone meg csak kivett pár napot

New Jersey ismét bukta a dolgot: nem lesz futam, Ecclestone meg csak kivett pár napot

Bernie Ecclestone-nak újra jelenése volt, de ezúttal önszántából, az belga paddockban. A kereskedelmi jogok tulajdonosa és a cirkusz igazgatója semminek sem kerít nagy feneket.

Ecclestone nemrég egy 100 millió dolláros ajánlattal rendezte le az ellene zajló eljárást, amit a müncheni ügyészség el is fogadott. A brit ma ott van Spában, és a sajtónak is nyilatkozott.

"Soha semmi sem változott. Pár napig nem voltam bent az irodában, ennyi az egész. De jobb is, mert hétvégén kellett megcsinálnom a dolgokat, hogy utolérjem magam"- idézte az Autosport.

Még várat magára a nagy meeting, melyen a fontos F1-es szereplők megvitatják, mivel lehetne vonzóbbá tenni a sportot. Ecclestone elmondta, az utóbbi versenyek csillapították az igényt.

//

Post by www.f1-live.hu.

"Mindig arról beszélünk, mit tehetünk és mit nem - mindig csak beszélünk"- reagált. "Nem tudom"- felelte a kérdésre, miért csökkent az érdeklődés egy ilyen egyeztetés iránt. "Beszéltünk tévésekkel a témáról. A nézettség mindenhol csökkent - minden sportnál. És nem csak a sportban - más témákban is. Túl sok mindent lehet nézni."

Érintették a 2015-ös naptárat is. Mexikó biztos újonc, míg New Jersey továbbra sem kap helyet. "Nem igazán. Ugyanaz a probléma, amivel kezdődött az egész - semmi sem változott."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Bernie Ecclestone
Cikk típusa BRÉKING