Nemsokára nagyobb átjárás lehet majd a Formula E és a Forma–1 között

Ian James, aki a Mercedes csapatát vezeti a Formula E-ben, úgy véli, hogy a sorozat lassan elérkezik arra a pontra, amikor már elkezdhetnék ők is ellátni a Forma–1-et versenyzőkkel és különböző szakemberekkel.

Nemsokára nagyobb átjárás lehet majd a Formula E és a Forma–1 között

A sorozat a korai éveiben népszerű célállomás volt azon pilóták számára, akik elveszítették ülésüket az F1-ben. Többek között 2008 ezüstérmese, Felipe Massa is ott kötött ki végül. A 2020/21-es szezon pedig már hivatalosan is világbajnokságnak fog majd számítani.

A pilóták mellett természetesen ott vannak a gyártók is, akik szinte elözönlötték a szériát az utóbbi években. Bár az Audi és a BMW nemsokára távozik, azért még így is marad bőven neves autógyártó a Formula E-ben.

A dolgok azonban kezdenek változni. Ami a versenyzőket illeti, a soron következő idényben a 24 indulóból már csak hat olyan pilóta lesz, akik legalább egyszer indultak Forma–1-es viadalon. James tehát emiatt is gondolja úgy, hogy az elektromos sorozat eljutott arra a pontra, amikor már ők is küldhetnek pilótákat és szakembereket a királykategóriába.

Még több F1 hír:

„Szerintem az FE elérte azt a pontot, amikor már mindkét irányba zajlik majd az átjárás. Nem csak a versenyzőkről van itt szó. Vegyük szemügyre a csapatok tagjait is. A mérnököket, a szerelőket, a menedzsmentet és a pilótákat is” – idézte Ian Jamest a Motorsport.com.

„Látom annak a lehetőségét, hogy a következő években az emberek majd elkezdenek egyik sorozatból a másikba átmenni. Ennek megvannak az érthető okai. Ez csak megmutatja a hetedik szezonra fordulva, amely az első világbajnoki szezon lesz, hogy megérdemeljük a státuszunkat, amely sokat segít majd nekünk a jövőben.”

Antonio Felix da Costa, a Formula E regnáló bajnoka továbbra is szeretne maradni, és a célja az, hogy Lewis Hamiltonhoz hasonló sikereket érjen el az elektromos közegben. „Amit Lewis az F1-ben csinál, az motivál engem most a FE-ben.”

„Meg akarom próbálni a rekordok felállítását, le akarom tenni a névjegyem ebben a kategóriában. Ez hajt most engem” – hangsúlyozta da Costa.

Grosjean egy újabb videóban mesélt a balesetéről


#ThinkingForward: Interjú Nathalie McGloinnal

megosztás
hozzászólás
Hill: a Red Bullnak hallgatnia kell a tapasztaltabb Perezre

Előző cikk

Hill: a Red Bullnak hallgatnia kell a tapasztaltabb Perezre

Következő cikk

A Ferrari korábbi csapatfőnöke szerint csak így tarthatja meg a csapat Leclerc-t

A Ferrari korábbi csapatfőnöke szerint csak így tarthatja meg a csapat Leclerc-t
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , Formula E
Versenyzők Antonio FelixdaCosta
Csapatok Mercedes
Szerző Egri Dávid