Nemsokára jöhet egy harmadik futam Amerikában?

Miután Austinban már évek óta rendeznek F1-es futamot, jövőre pedig debütálhat a Miami Nagydíj, talán ki lehet jelenteni, hogy az Egyesült Államokat végre valóban érdekli a száguldó cirkusz. Ennek fényében akár egy újabb futam is érkezhet majd a naptárba.

An aerial view of the Circuit of the Americas

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A Sports Business Journal nevű lapnak nyilatkozva Stefano Domenicali, a sorozat vezetője felfedte, hogy ő bizony „nem zárkózna el a lehetőségtől”, hogy a későbbiekben egy harmadik amerikai versenyt is láthassunk a naptárban.

A WTF1 ennek kapcsán összeszedett néhány lehetséges helyszínt, ahová ellátogathatna a mezőny Austinon és Miamin kívül. A legészszerűbb megoldás vélhetően Indianapolis lenne. A pálya rendelkezik az FIA 1-es biztonsági besorolásával, az F1 pedig korábban már többször is versenyzett ott.

Még több F1 hír:

A fentebb említett cikkben Indianapolis mellett azonban szó esik arról is, hogy egy magánjellegűbb kezdeményezés révén akár Las Vegasba is visszatérhetne a mezőny. A város, amely sosem alszik, korábban már otthont adott két futamnak még 1981-ben és 1982-ben, méghozzá a Caesars Palace parkolójában.

Az aszfaltcsík azonban nagy blama lett végül, és még a neves hotel is sokat bukott az üzleten, ez tehát most nem biztos, hogy túl jó ötlet lenne az F1 részéről. Hogy ezeken a helyszíneken kívül melyik városnak lehet még esélye a rendezésre, az viszont erősen kérdéses. Lehetőségekből ugyanis nem lenne hiány, de a tettek mezejére lépni már egy másik dolog.

Tíz éve például voltak tervek arról, hogy New Jersey utcáin versenyezzenek, közvetlenül a Hudson folyónál, miközben New York felhőkarcolói jelentették volna a hátteret. Hermann Tilke még tervezett is egy 4,9 kilométeres vonalvezetést.

Sebastian Vettel pedig tesztelte is azt. „Fantasztikusnak tűnik. Nagyon gyors, és sűrűn követik egymást a kanyarok. Sok rajta az emelkedő és lejtő. Jó kis kihívás lehet” – vélekedett a négyszeres bajnok közel tíz éve.

 

Végül aztán több okból sem lett belőle semmi, de ettől függetlenül egy New York körzetében rendezett versenyben mindenképpen lenne potenciál. A dolog már a Formula E-nél is működött, hiszen az elektromos széria már 2017 óta versenyez Brooklynban.

Persze vissza lehetne térni korábbi helyekre is, mint például Watkins Glen, Long Beach vagy akár Detroit, de természetesen egy teljesen új pálya talán még jobb lenne. Mondjuk Los Angelesben?

Ki tudja, egy viszont biztos: számtalan lehetőség kínálkozik az Egyesült Államokban, és ha a Forma–1 valóban meg akarja lovagolni a hullámot, akkor biztosan meg lehetne valósítani egy harmadik ottani viadalt is.

Az Alpine a törökországi elszalasztott lehetőséget sajnálja

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megtartotta idei harmadik ülését az F1 bizottsága
Következő cikk Nehéz versennyel indult az F1 virtuális szezonja Bereznay Dániel számára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország