Nem volt szép a búcsú a Red Bull és egyik tervezőzsenijük között

A 47 éves James Keyt sokáig úgy tartották számon, mint aki egy nap átveheti a bikás csapat főtervezői helyét Adrian Neweytól, azonban a sors úgy hozta, hogy mégis inkább a McLarennél kötött ki.

James Key, Technical Director, Toro Rosso

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

A pletykák szerint James Key volt az, akinek a Red Bullnál Adrian Newey örökségét szánták. A brit tervező 2012-ben csatlakozott a Toro Rosso gárdájához, és miután mind a Force Indiával, mind a Sauberrel remek munkát végzett, teljes joggal tartották számon úgy, mint az újabb generációs mérnökök egyik legnagyobb tehetségét.

Akkori átigazolását a Saubertől a Toro Rossóhoz Helmut Marko és Colin Kolles egyeztették le. 2018 júliusától azonban a csapatnak új utódot kell keresni Newey helyére: Key neheztelte, hogy fejlesztéseiből nem profitálhatott a fiókcsapat, mivel a Red Bull sok alkalommal szó nélkül átvette őket. Mindeközben egyre inkább úgy tűnt, Newey-nak esze ágában sem áll nyugdíjba vonulni.

Még több F1 hír:

A pletykák szerint ezért döntött úgy Key, hogy inkább a McLarennek ajánlja fel szolgáltatásait. Franz Tost csapatfőnök azonban nem lát összefüggést ezek között, ahogy a Motorsport-Total-nak nyilatkozva elmondta, a tervező két csapat közti „előléptetése” sosem volt megbeszélés témája náluk:

„James Keynek nem igazán volt ínyére az, hogy a két csapat között ilyen kaliberű együttműködés van. A technikai igazgatók sokszor elsősorban a maguk filozófiáját szeretnék követni. A mi problémánk több elemből állt: az első része, hogy az ajánlat, amelyet a McLaren tett neki, pénzügyi szempontból veszett jó volt.”

„Másodjára pedig: a McLaren egy független csapat. Nincs semmilyen alárendeltségi viszony. Ráadásul James így hazatérhetett Angliába. Szóval sajnos így jöttek ki a dolgok. Mi már nagyon régóta mondjuk, hogy a Red Bull és a Toro Rosso minden esélyt meg fog ragadni az együttműködésre, persze a szabályok adta kereteken belül.”

James Key, Technical Director, McLaren

James Key, Technical Director, McLaren

Fotó készítője: Zak Mauger / LAT Images

A csapat és a tervező útjai Tost szerint hónapokig tartó huzavona után váltak el egymástól, amelyet többek között az is fűtött, hogy az angol csapat úgy jelentette be a 47 éves szakember leigazolását, hogy még mindig a Toro Rosso kötelékeiben szerepelt. De már korábban is voltak jelei a viszony romlásának, a 2018-as barcelonai teszteken Helmut Marko például a kamerák előtt szólalkozott össze Key-jel.

Tost azonban már túltette magát a döntésen, és elfogadja, hogy a mérnök inkább hazája egyik istállóját szeretné szolgálni, egyedül azt sajnálja, hogy az új szerződését a McLarennel akkor írta alá, amikor még nem volt felbontva a Toro Rossóval életbe lépett: „Ha valaki megszeg egy szerződést, az az én szememben leírta magát.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Toto Wolff szerint nem kérdés, hogy a Ferrariké a legjobb motor
Következő cikk Verstappen parádés rádióüzenete Vettel megelőzésénél: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország