„Nem volt bátorság Russellék kanadai döntésében, rossz és kockázatos húzás volt“

Jacques Villeneuve elég sok mindennel kapcsolatban kifejtette a véleményét a Forma-1-es Kanadai Nagydíj során, most éppen a Mercedest és George Russellt kritizálta a kvalifikáción hozott döntés miatt.

George Russell, Mercedes W13

Esős körülmények között rendezték meg múlt hét szombaton a montréali futam időmérő edzését, ám a kvalifikáció végére valamelyest elkezdett felszáradni az ideális ív, ezért George Russell úgy döntött, slick gumikkal igyekszik meglepni a versenytársakat.

Toto Wolffnak tetszett a brit pilóta tökös húzása, ami azonban nem jött be, mert szemmel láthatóan szenvedett az aszfalton és csupán a nyolcadik rajtkockát szerezte meg a vasárnapi versenyre.

Jacques Villeneuve azonban egyértelműen rossz döntésnek nevezte a slick gumik felszerelését, mert úgy véli, Russellnek megvolt a tempója az átmeneti esőgumikon ahhoz, hogy ismét legyőzze Lewis Hamiltont és aztán dobogóra álljon a futamon.

Még több F1 hír:

„Ebben a döntésben nem volt semmi bátorság, mert papíron sem volt rá esély, hogy működjön. Dermesztő hideg volt, a levegő páratartalma magas, a versenyzők nehezen hozták működésbe az átmeneti esőgumikat is. Akkor hogyan tudnád megfelelő hőmérsékletűre melegíteni a slickeket?“ - tette fel a kérdés a kanadai az F1 Nation podcastjében.

„Amikor egy Williamsben ülsz, akkor beleférnek az ilyen húzások, de amikor a negyedik-ötödik rajtkocka a tét, akkor ez egy rossz döntés. Ez pedig végső soron azt eredményezte, hogy vereséget szenvedett csapattársától, pedig a tempója határozottan megvolt ahhoz, hogy másképp legyen“ - vélekedett Villeneuve.

 

A korábbi Forma-1-es pilóta úgy véli, Russell egyetlen célja az lehet idén, hogy legyőzze Hamiltont, mert az világossá vált, hogy a Mercedes nem szólhat bele a világbajnoki versenyfutásba.

„Az elmúlt néhány évben tapasztalatot szerzett, milyen egy nehezen vezethető autó volánja mögött ülni, így nem okoz neki akkora gondot a Mercedes pattogása. A kezdetektől tudta, hogy nem lesz bajnoki aspiráns a konstrukció, de ha legyőzi Lewist, azt sikerként könyvelheti el“ - zárta Villeneuve.

A Honda vissza akar térni a Forma-1-be – német sajtó


Íme a Forma-1-es Kanadai Nagydíj legjobb pillanatai.

megosztás
hozzászólás

Rosberg: Fernando Alonso minden idők egyik legjobb Forma-1-es versenyzője, de...

Sainz: végre nem félek attól, hogy összetöröm az autót

Feliratkozás