Nem Vettel dönt úgy, hogy nem lesz pole-ban: keményen próbálkozik, de nincs meg az erő

megosztás
hozzászólás
Nem Vettel dönt úgy, hogy nem lesz pole-ban: keményen próbálkozik, de nincs meg az erő
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2014. aug. 23. 16:17

Sebastian Vettel számára az idei év a vegetálásról szól az eddigiekhez képest, és most a Mercedes vette át a stafétát. A Red Bull Racing címvédője még nem nyert futamot idén, de a pole sem jött össze.

Vettel győzelmei sorozata tavaly Belgiumban kezdődött és nem is ért véget az év végéig. A négyszeres bajnok ehhez képest vegetál idén, dobogón is csak egyszer állhatott. Ma a harmadik helyre hozta a Red Bullt, mindezt úgy, hogy nem futott tegnap az FP2-őn.

"Feltételezem, amíg csak kell"- felelte arra a kérdésre, meddig tud együtt élni a ténnyel, hogy még nem szerzett pole-t 2014-ben.

"Nagyon keményen próbálkozok, szóval nem arról van szó, hogy úgy döntök: folyamatosan nem kvalifikálom magam a pole-ba. Nyilvánvaló, hogy ezek a srácok remek munkát végeznek itt mellettem, a csapatuk nagyon erős, és ettől olyan nehéz legyőzni őket"- utalt a mercedesesekre. "Egy ideig mi voltunk ezen az oldalon, de ez a játék már csak ilyen. A szezonom nem úgy alakult, mint ahogy azt reméltem, de még van előttünk pár futam. Ma a maximumot tettük, holnap egy erősebb eredményben reménykedek."

//

Post by www.f1-live.hu.

A Mercedesek több mint 2 másodpercet adtak nekik körönként esőben, ami még az eddigiekhez képest is meredek.

"Meglehetősen egyszerű az oka. Tudjuk, hogy le vagyunk maradva a motorerő tekintetében. A Mercedes kicsit nagyobb szárnyállással futhat, nagyobb a leszorítóerejük, de még az egyenesekben is boldogulnak vele - ez az oka. Remélhetőleg holnap közelebb leszünk a versenytempó terén, közelebb, mint az előző futamokon."

Következő Forma-1 cikk
Hamilton: Ha jól meggondolom, jobb ez a második hely, mint a pole

Előző cikk

Hamilton: Ha jól meggondolom, jobb ez a második hely, mint a pole

Következő cikk

Két kiállás valószínű Spában, ha száraz futam lesz: minden slick friss

Két kiállás valószínű Spában, ha száraz futam lesz: minden slick friss

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel Vásárlás
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING