"Nem véletlenül ő az első, akit hívunk ilyenkor"

A Racing Point technikai igazgatója, Andrew Green is méltatta Nico Hülkenberg hétvégi teljesítményét, aki szerinte „elismerésre méltó” munkát végzett. A német versenyző a rosszullét miatt távolmaradó Lance Stroll helyét vette át a hétvégi Eifel Nagydíjon.

Nico Hulkenberg, Racing Point RP20, passes his team on the pit wall at the end of the race

Nico Hulkenberg, Racing Point RP20, passes his team on the pit wall at the end of the race

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Mire kiderült, hogy Stroll a hétvégén fizikai állapota miatt nem fog tudni rajthoz állni, a mezőny már túl volt a harmadik szabadedzésen, így Nico Hülkenberg csak az időmérő edzésen tehette meg első köreit a pályát.

Ugyan a német az utolsó, 20. helyre kvalifikálta magát, kátránya mindössze két tized volt Nicholas Latifi és Kimi Räikkönen mögött. A versenyen aztán Hülkenberg egészen a 8. helyig jött fel, ami már a második pontszerzése volt 2020-ban.

Még több F1 hír:

A 33 esztendős versenyző Sergio Perezt helyettesítette a silverstone-i duplahétvégén, és a 70. Évforduló Nagydíján a 6 pontot jelentő 7. helyet szerezte meg, miután a 3. helyről rajtolhatott.

„Nico nagyszerű munkát végzett szombat délutáni megérkezése óta” – mondta Green. „Minden elismerést megérdemel azért a teljesítményért, amit nyújtott.”

„Figyelembe véve a rendelkezésére álló időt, és az autó változásait azóta, hogy azt legutóbb vezethette, szerintem kivételes teljesítményt nyújtott.”

„Tudtuk, hogy számíthatunk rá. Nem véletlenül ő az első, akit hívunk ezekben a nehéz helyzetekben."

„Jól ismerjük őt, tudjuk, mit szeret és mit nem. A kezdetektől fogva abba az irányba próbáltuk vinni az autó beállítását, amiről tudtuk, hogy feküdni fog neki. Természetesen idő kell az autó és a pálya megszokásához, ami nem állt rendelkezésre.”

Nico Hulkenberg, Racing Point RP20

Nico Hulkenberg, Racing Point RP20

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Green kihangsúlyozta, hogy a Q1-es nehézségek után elkerülhetetlenek voltak azok a nehézségek, amik amiatt jelentkeztek, hogy Hülkenberg számára mind a pálya, mind a Silverstone óta jelentős változásokon áteső autó új volt.

A német nem akart kockázatot vállalni, ezért csak az volt a célja, hogy köridejével garantálja a másnapi indulást.

 „Meg lehetett volna a Q2, ha több ideje van? Igen, mindenképpen” – mondta Green. „Ha még több ideje van, a Q3 is lehetséges lett volna.”

„Végig a vasárnap lebegett a szeme előtt. Tudta, hogy mindenképp meg kell felelnie a 107%-os szabálynak szombaton, hogy indulhasson a versenyen.”

„Ha az időmérő edzésen hibázik vagy túl óvatos, nem indulhatott volna vasárnap.”

„Ha részt vehetett volna a szombati szabadedzésen, valahol Checo környékén végzett volna az időmérőn.”

„Szombaton irreális elvárás lett volna vele szemben, hogy bizonyos köridő teljesítésére kérjük.”

„Még két kör, és továbbjutott volna a Q1-ből. Még négy, és talán a Q3-ba is bejut. Szerintem minden dicséret megilleti azért, hogy ilyen kevés kör után képes volt erre” – zárta a Racing Point technikai igazgatója.

Rosberg nem finomkodott Vettellel

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Red Bull és a Renault felső vezetése vitathatja majd meg a motorkérdést
Következő cikk A Mercedes reméli, büntetés nélkül megoldhatják Bottas motorproblémáját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország