Nem tolerálja tovább a lobbizást az F1-es versenybírók döntéshozatala közben az FIA

A Forma-1-es csapatokat hivatalosan figyelmeztették arra, hogy a jövőben már büntetést kockáztatnak meg azzal, ha engedély nélkül zavarják meg a sport versenybíróit döntéshozatali folyamatok alatt.

Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes AMG

Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes AMG

Steve Etherington / Motorsport Images

A 2021-es Brit Nagydíjon nem csak Hamilton és Verstappen ütközése volt ellentmondásos, de az is, ahogyan az incidenst követően Toto Wolff és Christian Horner lobbiztak a saját csapatuk érdekében a versenybíróknál.

Wolff ráadásul az FIA versenyigazgatójának, Michael Masinak ajánlására fordult rögtön a stewardokhoz, miután azt megelőzően e-mailben próbálta az FIA egyik előzési útmutatóját elküldeni Masinak.

A héten a Motorsport.com-nak adott interjújában Wolff elmondta, hogy ez azután kezdődött, hogy „azt mondták nekem, hogy különösen Christian igen szenvedélyesen beszélt a versenyigazgatóval. Szóval én is megkerestem őt (a rádión), és egyből azt mondta, hogy menjek a versenybírókhoz, amit meg is tettem.”

Miután Horner megtudta, hogy Wolff elment a stewardokhoz, ő maga is odavágtatott, de a versenyt követően kijelentette, hogy elfogadhatatlannak tartja ezt a szokásrendet.

„Nem tartom helyesnek, hogy csapatfőnökök közvetlenül lobbizzanak a bíráknál. Az ilyen ítéletekből ki kellene zárni őket. Számomra elfogadhatatlan, hogy személyesen ment fel a stewardokhoz. Azt szeretném, hogy mindkét fél véleménye egyformán meghallgatásra kerüljön, ne pedig az legyen, hogy jól irányzott mondatokkal előnyhöz lehet jutni.”

Még több F1 hír:

Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi a vasárnapi sajtótájékoztatóján még úgy fogalmazott, hogy ez egy bevett szokás, és szerinte a hasonló piros zászlós megszakítások alatt „nincs semmi oka, hogy ezt megtagadják” a csapatoktól és a pilótáktól, majd felidézte Lewis Hamilton tavalyi esetét is, amikor az akkor még csak hatszoros világbajnok Monzában nézte meg, miért kapott büntetést, miután behajtott a lezárt bokszutcába.

Masi azonban hamar megváltoztatta erről a véleményét, és egy, a csapatoknak szétküldött versenybírói jegyzékben figyelmeztette a csapatokat, hogy a jövőben az ilyen látogatásokkal büntetéseket kockáztatnak.

A jegyzékből az is kiderül, hogy az FIA feladatot teljesítő tagjait ezentúl csak „előzetes engedéllyel”, vagy beidézések után mehetnek fel a versenybírókhoz. Amennyiben ezt nem veszik figyelembe, hogy a sportszabályzat 12.2.1.i cikkelye szerint „az esemény nem megfelelő lebonyolításának veszélyeztetéséért” a figyelmeztetéstől egészen a kizárásig terjedő büntetést szabhatnak ki a csapatokra.

Elégedetlen Aston-mérnökök: „Stroll érkezése óta belső problémák vannak”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fittipaldi: „Még mindig Alonso a legjobb pilóta a mezőnyben”
Következő cikk Leclerc egyik legnagyobb teljesítményének tartja silverstone-i második helyét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország