BRÉKING

Nem tetszik a McLaren jelenlegi helyzete?! Akkor ez van

Eric Boullier szerint sokan téves elvárásokat támasztottak a McLaren-Hondával szemben, és ezért nem értik a jelenlegi helyzetet, csalódtak a párosban. A brit csapat versenyigazgatója kiemelt egy fontos dolgot: tapasztalatot és időt nem tudsz pénzért venni.

Egyszer már nagyon sikeres volt ez a páros, de az a 80-as évek végére, a 90-es évek elejére datálódik, amikor nagyon más turbók fütyültek egy nagyon más kasztni alatt. Akik álomba ringatták magukat a szezon előtt, azok most zaklatottan ébredetek a McLaren-Honda teljesítménye láttán.

"Senki sem örül az időmérőn és a versenyen elért eredménynek, de ez van"- mondta Boullier az Autosportnak.

"Egyik versenyző sem örül a helyzetnek, de örülnek annak, ami el fog jönni, és azt is elmondhatom, fantasztikus a hangulat a csapatnál, mindenki televan munkával, mindenki teljesen elkötelezett. A legfontosabb, hogy tudjuk, mit csinálunk, tudjuk, hol vagyunk gyengék - és amikor azt mondom, 'mi', a McLarent és a Hondát értem alatta - dolgozni kell rajta."

"A legrosszabb, ha tévesek az elvárások"- jegyezte meg a francia szakember. "Igaz, hogy az emberek arra számítottak, a Honda felbukkan a McLarennel és mindent megnyernek, de ez téves elvárás volt"- mondta.

A gyümölcsnek több időre van szüksége, hogy beérjen, elég megnézni más csapatokat - érvel a versenyigazgató.

"A Mercedes különleges eset, mert hasznot húztak a nagy szabályváltozásból, ami jó lépés volt számukra. De azt is megmutatták, nincs varázspálca. Nem bukkanhatsz fel csak úgy, majd beng, nyersz. Lehetetlen. A Brawn GP után négy évre volt szüksége a Mercedesnek ahhoz, hogy felépítse a szervezetet, hasonló volt a helyzet a Red Bull-lal, ami egy normális ciklus a versenyzésben."

//

Kapja rendesen Alonso, vagy tényleg ez van? fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, 5 May 2015

"Nem azt mondom, hogy négy évre van szükségünk, de ez van, és ha nem tetszik az embereknek, akkor nem tetszik nekik"- foglalta össze a lényeget. "Nem örülünk annak, ahol vagyunk, határozottan nem, de minden téren padlózzuk, hogy biztosra menjünk: eljutunk oda, és tesszük mindezt a megfelelő módon. Hosszú távra akarunk visszatérni, miszerint a McLaren a vezércsapat."

"Amikor arról beszélek, hogy megfelelő módon, vannak bizonyos lépések és szakaszok, amiken át kell esned, mert nem vásárolhatsz tapasztalatot és időt. De amikor ténylegesen megérkezel, akkor az elég jó lesz hosszú távra."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso sosem fog annyi címet nyerni, mint amennyit a tehetsége alapján érdemelne
Következő cikk Alonso szerint hihetetlenül motivált a McLaren-Honda, de Barcelonában sem fognak nyerni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország