Nem térül meg a floridai rongyrázás, veszteséggel zár a Miami Nagydíj

Hiába követtek el a szervezők mindent a luxus fogyasztói élmény megteremtéséért, a teltházas futam ellenére veszteséggel zár a Forma-1 első Miami Nagydíja, ami a kiadásokat tekintve nem is csoda.

Media pen at Miami GP

Fotót készítette: Alexander Trienitz

Hatalmas várakozás előzte meg a száguldó cirkusz első floridai látogatását és az érdeklődés az egekbe lőtte a jegyárakat is. Ennek ellenére már a verseny előtt kiderült, teltház fogadja a mezőnyt az amerikai partivárosban, és a nagydíj szervezői emiatt bíztak a nyereséges rendezésben.

A szórakoztatás oltárán feláldozott extra kiadások viszont olyan mértékben nyomták meg a költségvetést, hogy végül nem realizálhatnak bevételt, de Tom Garfinkel, a Miami Nagydíj ügyvezetője nem bánta meg a befektetéseket.

„Ha hat hónappal ezelőtt megkérdeztek volna, minden bizonnyal úgy kalkuláltam volna, hogy bevételt termel majd a Form-1-es versenyhétvége Miamiban. Azok alapján, amerre a kiadások összegzése tart, egy centet sem fogunk keresni“ - jelentette ki Garfinkel.

„Nagyon fontos szempont volt számunkra, hogy egy nagyszerű rendezvényt tartsunk, ugyanakkor a kiadások messze meghaladták a várakozásainkat. Ez azért volt így, mert igyekeztünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a rendezés színvonala megfeleljen a Forma-1 nívójának.“

Még több F1 hír:

„Sok versenyen, amikor benéz a ember a lelátók mögé csak a kopár aszfaltot látja, de mi mindenhol gyepesítettünk. Ez egyrészt hűvösebbé teszi a levegőt, másrészt tisztábbnak és szebbnek tűnik. Ugyanakkor, nagyon drága dolog 30 hektárnyi füvet telepíteni“ - ismerte el az ügyvezető.

„Minden bizonnyal több jegyet is el tudtunk volna adni, de nem szerettünk volna tömegnyomort. Most meg kell vizsgálnunk, melyek azok a területek, amelyeken javulhatunk a következő években. Szeretnénk elérni a napi 100 000 látogatót, ha ezt meg tudjuk lépni, meg is fogjuk“ - szögezte le Garfinkel.

Az ügyvezető elárulta, a verseny napján összesen 82 500 néző volt jelen, ennyi embert jelentett a teltház, és mint mondja, ahhoz képest, hogy először rendezték meg a versenyt, nem alakultak rosszul a dolgok.

„Sok mindent megtanultunk, természetesen mindig lehet minden jobban csinálni. A visszajelzések nagyon pozitívak voltak a csapatok, a versenyzők, az F1 és az FIA részéről egyaránt, a szurkolóktól kapott információk alapján viszont biztosan van még néhány dolog, amin javítanunk kell“ - tette hozzá Garfinkel.

Furcsa képet osztott meg a közösségi médiában Bottas - FOTÓ

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: a Mercedes a delfinezés specialistája
Következő cikk Mercedes: nem tudjuk miért esett vissza a tempónk Miamiban péntekről szombatra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország