„Nem támadtam elég keményen” – ostorozta magát De Vries a szaúdi futam után
Az alphatauris Nyck de Vries nem volt elégedett magával a múlt hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíjat követően, és bevallotta, hogy „túl sok teret veszített” a futam két kulcsfontosságú pontján.
De Vries a 14. pozícióban zárta a viadalt, miközben márkatársa, Juki Cunoda ismét 11. lett, ami azt jelenti, hogy az AlphaTaurinak továbbra sincs még pontja idén. A holland újonctól talán még nem is elvárás, hogy komoly eredményeket érjen el, de ő ennek ellenére haragudott magára.
„Úgy vélem, egyszerűen túl sok teret veszítettem mindkét rajtnál. A verseny elején túl sok időbe telt felvennem a ritmust, nem támadtam elég keményen, és ugyanez igaz a biztonsági autós újraindításra is. Túl sok lendületet buktam, ami miatt forgalomba keveredtem, és ilyenkor rendkívül nehéz bármit csinálni, mert mindenki friss gumikon és nyitott DRS-sel megy.”
„Nagyon türelmesnek kell lenned a kínálkozó lehetőségeknél. Amikor viszont tiszta volt előttem az út, akkor egészen erős időket tudtam futni, de ettől függetlenül jobb munkát kellett volna végeznem már az elejétől” – ismerte el De Vries.
Így is volt azonban néhány pozitívum, melyeket magával vihetett Dzsiddából: „Általában véve ez is egy lépés volt előre Bahreinhez képest, szóval igyekszem ezt magammal vinni, de ennek ellenére fejlődnünk kell.”
Jody Egginton technikai igazgató eközben nem volt olyan szigorú a versenyzőjükkel, és arra tett utalást, hogy nemsokára érkeznek majd az első komolyabb fejlesztések az AT04-re. „Nem tudtuk Nycket a pontzónába juttatni a stratégiával, de sikerült előrefelé mozognia a rajthelyéhez képest, jókat csatázott, és mindkét keveréken erős köridőket futott.”
„Frusztráló lemaradni a pontszerzésről, de így is voltak pozitívumok a versenyzők és a csapat oldalán is. Most pedig már várjuk a tervezett aerodinamikai fejlesztéseket, és bízunk benne, hogy ezekkel javulhat majd a teljesítményünk a következő nagydíjakon.”
A Ferrarinak is lenne hová fejlődnie a csalódást keltő szaúdi viadalt követően, de csapatvezetőjük bízik abban, hogy elkaphatják a Red Bullt.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.