BRÉKING

„Nem szabad csak Pérezt hibáztatni, Massa túl ravasz akart lenni”

Megoszlanak a vélemények a Sergio Pérez és Felipe Massa közti incidensről, és emellett többen Nico Rosberg kanyarlevágását is felemlegetik. Most Emanuele Pirro beszélt mindkét esetről.

Írta: N. Márton

A Kanadai Nagydíj utolsó körében Felipe Massa gyakorlatilag felöklelte Sergio Pérezt, melynek következtében mindketten a falban fejezték be addig meglehetősen jó versenyüket. Az eset után nem volt egyértelmű, hogy melyikük volt a hibás, az FIA versenybírái végül Pérezt sújtották egy 5 rajthelyes büntetéssel a következő nagydíjra. Többen ezután összeesküvést kiáltottak, és a hullámok a mai napig nem csillapodnak.

A futamon volt egy másik érdekes eset, mikor Lewis Hamilton szorosan haladt csapattársa, Nico Rosberg mögött, aki az utolsó kanyar kiegyenesítette, és ezzel meg is futotta a verseny aktuálisan leggyorsabb körét. A német esetét vizsgálták, de csak figyelmeztetést kapott, ugyanis a szabályok szerint nem szerzett gyakorlati előnyt a manőverrel.

Ezúttal az FIA munkatársa, a 24 órás versenyek egyik királya, Emanuele Pirro elemezte a két eseményt.

„Nem hiszem, hogy helyénvaló lenne összehasonlítani a két esetet. Nico Rosberg kapott egy megrovást, mert nem lehetett figyelmen kívül hagyni, de rugalmasan lett megoldva a kérdés. Azt hiszem Nico akkor már nem volt közvetlen veszélyben Lewissal szemben, és az is kizárható, hogy szándékosan tette volna.” - az Omnicorse honlapján.

Mi a helyzet a Massa-Pérez esettel?

//

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„A szabályok azt mondják, hogy csak egyszer lehet irányt változtatni egy íven, mert ez egy veszélyes manőver. Élőben nézve a futamot nyilvánvalónak tűnt, hogy Massa a hibás, mert ő szállt bele a másikba. A visszajátszások után azonban világossá vált, hogy a mexikói nem egy vonalban haladt, és a lassulása sem a megszokott volt, bár ezt elég nehéz meghatározni. A biztosok jó döntést hoztak, de…”

Ha jó döntést hoztak, akkor mi a kérdés?

„Az viszont hiba, hogy csak Péreznek tulajdonítják a balesetet. Meglepődtem, hogy egy olyan tapasztalt vezető, mint Massa, így cselekszik. Ha kevésbé ravaszul viselkedik, akkor nem megy olyan közel a Force Indiához, és kihasználja a pálya szélességét. Sokkal gyorsabb volt, így egy kevésbé kockázatos helyen is megtudta volna előzni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Webber: Ricciardo eddig mindent megoldott, és a győzelem után csak erősödni fog
Következő cikk A Marussia csapatfőnökét nem nagyon érdekli, hogy kiütötték egymást a pilótái

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország