BRÉKING

Nem olyan egyszerű hangosabbá tenni az új F1-es autókat, de bizakodhatunk

Mindenképpen megvan a lehetőség arra, hogy hangosabbá tegyék az új F1-es autókat a sportban, de ez nem olyan egyszerű, mint aminek elsőre tűnik.

Az F1-live.hu korábban már beszámolhatott arról, hogy a csapatok megállapodtak a sport vezetőivel és a lehető leghamarabb változtatni fognak a hangokon, mivel a közönség nem elégedett a V6-os erőforrások „zajával.”

Igaz, Malajziában és legutóbb Bahreinben is sokkal jobbnak tűnt a helyzet, és ezt a futamra kilátogatók is megerősítették. Ennek ellenére sokan még mindig nem elégedettek, és a Spanyol Nagydíj után a csapatok egy módosított technikai csomaggal felszerelt autókat tesztelhetnek, melyek erősebb hangokat adhatnak ki magukból.

„Fontos, hogy tudjuk, ezek az esetleges módosítások érinthetik a teljesítményt is, aminek lehetséges, hogy rajtunk kívül még sokan mások nem örülnének. A sport szempontjából azonban fontos eleget tennünk a közönség kérésének, de nagyon óvatosan kell megközelítenünk a kérdést.” – Toto Wolff, a Mercedes csapat résztulajdonosa és főnöke.

Bernie Ecclestone, az F1 mindenható ura hasonlóan nyilatkozott a brit Autosport kérdésére.

„Dolgozunk ezen a kérdésen, és amit lehet, azt megtesszük. Ha tudjuk, hogy mit kell tennünk, akkor azonnal megcsinálnánk azt. Ez ilyen egyszerű.” – utalt a helyzet bonyolultságára a brit milliárdos.

„Ez nem arról szól, hogy ember dönt erről az egészről. Mi egy csoportként vagyunk jelen, és ennek megfelelően születnek meg a döntések. Ebben a pillanatban azonban senki sem tudja, hogy mit kell tennie.”

Ecclestone örül annak, hogy még a Mercedes is támogatja a lépést, mely pillanatnyilag messze a mezőny előtt jár.

„Megtehetnék azt, hogy miután ők a legjobbak, nemet mondanak és semmibe veszik a véleményeket. Ők az elsők, akik azt mondják, hogy minden tőlük telhetőt megtennének. Komolyan dolgoznak és nem kell aggódnunk, meg fog történni a dolog.”

Wolff az Autosport kérdésére a következőket mondta.

„Nyilvánvaló, hogy a hangok nagyon különbözőek, mint amit eddig megszokhattunk. Ez azonban azt jelenti, hogy jobb, vagy rosszabb? Mindenkinek más a véleménye, de meg kell hallgatni ezeket a véleményeket. Szóval majd meglátjuk, hogy mit tehetünk és megnézzük a lehetőségeket.”

„Ha mindez nem írja át teljesen a szabálykönyvet, akkor meg fogjuk vizsgálni a módosítások lehetőségét. Megkérdeztük erről a mérnököket, akik azt mondták, elemezniük kell a kérdést. Nem egyszerű, és nem egyértelmű a kérdés a technológiát illetően, mivel ez hatással a kipufogógázokra, a motorerőre és a turbóra. Most ennek megfelelően hatékonyabbak vagyunk, mivel nem kapunk annyi energiát a kipufogóból.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így gyilkolta egymást Bianchi és Sutil Bahreinben
Következő cikk Ki lehetne Domenicali utódja a Ferrarinál? Briatore, Brawn, Whitmarsh?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország