BRÉKING

Nem olyan drágák a hibridek, mint mondják: valahol 17 és 19 millió dollár között mozognak

Toto Wolff szerint téves számok róják útjukat a közvéleményben arra vonatkozóan, mennyibe kerülnek a motorok, melyekből egyre kevesebbet lehet használni az évek során. A Mercedes AMG sportfőnöke kitért arra is, hogy hajlandóak segíteni a többieken, amennyiben tényleg erre van szüksége a sportnak, de mindezt csak ésszerű keretek között.

Átlagosan 220 millió dollár éves költségvetéssel kell számolni a Forma-1-ben, és elterjedt nézet, hogy az 1.6 literes V6-os hibridek kétszer annyiba kerülnek, mint a szívó V8-as elődeik: a szóbeszéd 30 millió dollárt takar, de ez túlzás, mondja a Mercedes AMG részvényese. A német márka négy csapatot lát el a gyári istállóval együtt.

"A régi motorok valahol 11 és 16 millió dollár között voltak"- magyarázta Wolff a Forbesnak. "Ha Mercedes-motorod volt, az ár 16 millió körül volt, manapság pedig 19 millió. Rossz számokat emlegetnek"- mondja az osztrák.

"Azt mondanám, hogy ha megnézed a teljes piacot, beleértve az ellenfeleket és minket is, akkor a költségek 17 millió és 19 millió között vannak - ez olyan 15-20 százalékkal több az új generációs hibrid erőforrásokért. Nem tudom, honnan származnak azok az összegek. Rossz számok"- jegyezte meg.

Tegnap a brit Autocar arról számolt be, hogy a Red Bull Racinget átveheti az Aston Martin, mely csak két évet töltött az F1-ben 1959-ben és 1960-ban, és a mostani tulajdonos névadó szponzorrá lép vissza, a motorokat pedig a Mercedes szállítaná. A Honda egyelőre csak a McLarent látja el, a Renault pedig minden jel szerint ismét gyári csapatot indít. Utóbbi kettőn "segíteni kell" valahogy, ezt Wolff is elismeri, és nyitottak rá.

"Alonso bajnok lesz a McLaren-Hondával a Forma-1-ben!" fotó: dppi Fernando Alonso - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Saturday, 4 July 2015

"Normális esetben az a cél, hogy legyőzzük a riválisokat. Ezért fizetnek minket"- mondta immár a Speedweeknek. "A sport DNS-éhez hozzátartozik, hogy kiválóságra törekedj, és tudomásom szerint még sosem történt olyan, hogy arra kérjék az osztályelsőt, álljon le a fejlesztésekkel, így fel tudnak zárkózni a többiek."

"Ugyanakkor nem tagadhatod meg a konkurencia problémáit"- váltott hangnemet. "Meg kell találni a módját, amivel lehetővé tesszük nekik a felzárkózást, mindezt anélkül, hogy kárt tennénk a sport DNS-ében. A legutóbbi ülésen azt mondtuk - ha a Hondának és a Renault-nak segítségre van szüksége, akkor beszélni kell róla. Lehet, hogy ennek megfelelően kell változtatni a fejlesztési rendszeren. Lehet, hogy a standardizált elemeknél ismét engedni kell a fejlesztést. Mindez egyáltalán nem kívánatos a részünkről, de megértjük: ha a sportnak fontos, akkor készen állunk a párbeszédre."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Boullier: Alonso bajnok lesz a McLaren-Hondával
Következő cikk DRS nélkül is könnyíteni lehet az előzéseken - vajon hogyan?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország