Nem mindenki támogatja Alonso idei visszatérését

Két év távollét után Fernando Alonso 2021-ben újra a mezőny tagja lesz. A Renault színeiben visszatérő versenyző számára hasznos lenne, ha még idén autóba ülhetne, ezért csapata szeretné elérni, hogy a spanyol pályára gurulhasson a hagyományosan év végén megrendezése kerülő fiatal versenyzők tesztjén.

Race winner Fernando Alonso,Renault

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A 39 éves spanyol szereplésére a feltörekvő versenyzők számára létrehozott eseményen két éves kihagyása adna lehetőséget. A Forma-2-ben szereplő Louis Deletraz nem tagadja, ellenzi azt, hogy Fernando Alonso autóba üljön Abu Dhabiban az év végi fiatal versenyzők tesztjén.

Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke a hírek szerint kérvényezte, hogy Alonso esetében tekintsenek el attól a szabálytól, hogy a teszten résztvevők maximum egy F1-es versenyen vehettek részt korábban.

Még több F1 hír:

A kétszeres világbajnok jövőre csatlakozik a Renault csapatához, akik 2021-től Alpine néven indulnak az F1-ben. Bár Alonso két éve nem versenyzett a sportban, nevéhez több mint 300 verseny és megannyi siker fűződik.

„A fiatal versenyzők tesztje a fiatal versenyzőkről kellene, hogy szóljon. Nem ezért jött létre ez egész?” – tette fel a költői kérdést Deletraz. A 23 éves svájci versenyző jelenleg az F2-es bajnokság 7. helyén áll.

Alonso már korábban bejelentette, hogy mindenképpen ott lesz Abu Dhabiban azért, hogy a Renault-val legyen.

Fernando Alonso, Arrow McLaren SP Chevrolet

Fernando Alonso, Arrow McLaren SP Chevrolet

Fotó készítője: Barry Cantrell / Motorsport Images

„Az imolai versenyig nem tervezek F1-es hétvégékre látogatni” – mondta Alonso a spanyol El Mundo napilapnak.

„Még előtte elutazok a gyárba, ahol egy teljes napot a szimulátorban fogok tölteni. Bahreinben és Abu Dhabiban próbálok majd minél jobban megismerkedni a csapattal.”

„Utóbbi lesz a világbajnokság utolsó versenye, szeretném közelről látni a csapat munkáját. A mérnökökkel már most folyamatos kapcsolatban állok. Otthonról követem a versenyeket és a meetingeket” – mesélt felkészüléséről a spanyol.

Ocon úgy érzi, közeledik Ricciardóhoz

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Zak Brown komoly csatára számít 2022-től
Következő cikk Red Bull: a Ferrari miatt kellett halasztani

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország