Red Bull: Nem lett meg az 5 győzelem, de Marko elégedett

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko azt nyilatkozta, összességében elégedett az energiaitalos istálló szezonjával, annak ellenére is, hogy nem lett meg az öt győzelem az idény során.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Helmut Marko, a Red Bull Racing tanácsadója a 2019-es szezonra 5 győzelmet tűzött ki célnak csapatának, azonban hárommal kellett beérniük: Max Verstappen Ausztriában, Németországban és Brazíliában aratott győzelmet.

A Motorsport.com ezzel kapcsolatosan kérdezte a tanácsadót, aki kiemelte, a Honda tartotta az ígéreteit, és az év során pechsorozat is sújtotta őket.

Az volt a célotok, hogy 5 győzelmet szerezzetek az első Hondával közös szezonotokban, de ez nem sikerült. Christian Horner viszont azt mondta, minden várakozást túlszárnyaltatok – erről mi a véleményed?

Még több F1 hír:

„Egyetértek Hornerrel. Egy dobogóval kezdtük a szezont, de őszintén el kell ismernünk, olyan kasztnink volt, ami csak a Red Bull Ringen volt képes a győzelemre. Motorfronton a Honda minden ígéretét teljesítette, és ebbe beletartoznak a fejlesztések is. És a szezon első felében volt egy kis visszaesésünk is. Emellett balszerencsések is voltunk olykor, mint például Spában, amikor az első kanyarban történt egy baleset.”

„Monzában az autónk abszolút a topon volt, Szingapúrban viszont hibáztunk a beállításokkal. Suzukában nagyon gyorsak vagyunk, de nem sikerült jól az időmérő, ennek ellenére a versenyen jók lehetünk volna, azonban Leclerc belénk jött.”

„Mexikóban pechsorozat sújtott minket: Max túlmotivált volt szombaton, aztán összeütközött Hamiltonnal. Azon a hétvégén tehát miénk volt a leggyorsabb autó, ennek ellenére csak az ötödik és a hatodik helyet szereztük meg – emiatt nagyon csalódottak voltunk.”

További híreink:

„Austinban nyerni tudtunk volna, de Max autója megsérült az első körben. Támadó közelségben volt Bottashoz képest, viszont a leszorítóereje kisebb volt. Változtatnunk kellett a kezelésen annyit, amennyit csak tudtunk, viszont ennek eredményeképpen jobban kopott a gumink.”

„Tehát összességében elégedett vagyunk, és ami nagyon fontos a Red Bull számára, javítani tudtunk a megbízhatóságon. Egyetlen egy meghibásodásunk volt, amire Bahreinben került sor. Nem tudom, hogy 2018-ban mennyi volt, de sokkal több. Szóval jó az irány.”

„És sokat tanultunk ebben a szezonban. Ami a vártnál jobban hátráltatott minket, az az első szárny volt, mivel a mi koncepciónk… a riválisok megfelelően felismerték a koncepciót, és erre is szavaztak. Azért vezették be ezeket a szárnyakat, hogy könnyebb legyen előzni, ez viszont nem valósult meg. A koncepció 15 millióba került, de ilyen a Forma-1…” – zárta Marko.


Ez már az a szakasz volt, amikor a tragédia után a motorosok és a quadosok újra csatlakoztak a mezőnyhöz.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az év, amikor Amerikának F1-es világbajnoka lett
Következő cikk Az eddigi legerősebb Lewis Hamiltont fogjuk látni a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország