Nem lesz telt házas Verstappen-show a Holland Nagydíjon

Az országból származó hírek szerint az idén visszatérő holland futam vélhetően kétharmados kapacitással fog zajlani 2021 szeptemberében. Nézők tehát lesznek, de a korábban várt óriási tömeg elmarad.

fans, crowd at the Hungarian F1 race

fans, crowd at the Hungarian F1 race

Mark Sutton / Motorsport Images

Jelen állás szerint ráadásul csak a pénteki nap folyamán erősíti majd meg a kormány hivatalosan is, hogy zöld utat kap az idei viadal, miután a tavalyi évben nem tudták azt megrendezni a koronavírus miatt.

1985 óta ez lesz az első Holland Nagydíj, a helyszín pedig Zandvoort, amelyet több ponton is jelentősen módosítottak, hogy jobb versenyeket láthassunk. A telt házhoz képest pedig a nézők 66 százaléka látogathat majd ki a helyszínre szeptember elején.

Még több F1 hír:

Vélhetően nem lehet majd a helyszínen maradni az éjszakák folyamán, és ahogyan az mondjuk a Magyar Nagydíjnál is volt, szigorú belépési követelmények is lesznek, legyen szó a védettségi igazolványról vagy egy negatív vírustesztről.

Ennek ellenére azért nem kell aggódnunk amiatt, hogy nehéz lesz feltölteni a lelátókat, hiszen Max Verstappen, a hazai hős elképesztő bajnoki csatát vív Lewis Hamiltonnal, és tudván, hogy mekkora népszerűségnek örvend odahaza, biztosan narancssárgába borulnak majd a domboldalak és a nézőterek.

Häkkinen szerint Bottas nem kap elég elismerést

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ocon: A szüleim eladták a házukat miattam, lakóautóban éltünk
Következő cikk Alonso: Ha nem érzem az autó elejét, akkor elvesztem

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország