Nem lesz elég a kiscsapatok felzárkóztatására a költségvetési plafon - Williams
A Williams Forma-1-es csapatát irányító James Vowles szerint a költségvetési plafon nem segít eleget az olyan csapatok felzárkóztatására, amelyeknek „a Ming-dinasztiából van az infrastruktúrája.”
James Vowles első éve igen pozitív volt a Williams élén. A csapat, mely már jó ideje válságból igyekszik kimászni, sokat fejlődött a brit mérnök alatt, még ha nem is a 80-as, 90-es évek sikereit ismétlik meg éppen. 2024-ben is a felzárkózás lesz a fő céljuk és ezen segíthet, ha változik a költségvetési sapka körüli szabályzat – Vowles legalábbis ebben reménykedik.
A szabályzat ugyanis segített minden csapatnak javítani pénzügyi helyzetén és a mezőnyt is összerázta, Vowles azonban a KTM Summer Grill legutóbbi adásában elmondta, még vannak hiányosságok benne, ami miatt a Williams nem tudja meggyorsítani a felzárkózás folyamatát:
„Amikor megérkeztem, le voltunk maradva, ma is le vagyunk maradva. Kétségtelen, hogy a létesítményeink húsz éve voltak modernnek tekinthetőek. Ezt sokszor hangoztatom, de jó okkal, mert szeretném, ha tudnánk beléjük fektetni. Van a sportágban számos imádni való dolog, a költségvetési plafon pedig az egyik. Van határ a működési költségen és a befektetési költségen is (capex – a szerk.).”
„Borzalmasan bonyolult, de a működési része gyakorlatilag a fizetéseket és az autó megépítését takarja, ez nagyon jól működik, szerintem ezért egyre jobbak a versenyek és vannak egymáshoz közelebb a csapatok. A másik plafon a befektetéseké, azaz arra is van korlát, ha fenn akarjuk tartani a létesítményeinket. Ez is egy jó dolog, de árt is azoknak a szervezeteknek, amiknek, ahogy a pénzügyi igazgatónk fogalmazott, a Ming-dinasztiából van az infrastruktúrája.”
Pont emiatt év közben hatmillióról évi húszmillió dollárra emelték a plafon ezen részét, Vowles pedig ennek örül, de nem látja elégségesnek: „Húszmillió soknak tűnik, ugye? Ennyire tudtuk feltornászni a korlátot idén. Az életben ez rengeteg pénz, de a Forma-1 világában nagyjából 150 millió dollár kell, ha vissza akarunk jutni a csúcsra.”
„Az első dolog, hogy leírunk minden egyes forrást, amire szükségünk van a teljesítménygeneráláshoz, a megbízhatóság növelésére és a gyártási költségek csökkentéséhez. Gyakorlatilag fontossági sorrendbe rakjuk őket és fentről igyekszünk lefelé megoldani őket. Azt már most meg tudom mondani, hogy elköltöttük a húszmilliónkat.”
„A legtöbb része a szimulációs mechanizmusra megy el és ezt nagyon is nyíltan kijelentem. Nincsenek olyan létesítményeink vagy rendszereink – ezeket most kezdjük beüzemelni -, amelyek alapján tudjuk, hány alkatrész van éppen az autóban és hogyan vannak összeszerelve.”
„Ezt értem a gyártási és megbízhatósági költségek alatt és vannak más területek is, amelyek a teszteléssel, a felfüggesztéssel segítenek és így tovább. A dolgunk az, hogy így is megpróbáljunk valahogy felzárkózni az élbolyra. Mi szívesen költenénk, de olyan környezet kell, ahol ezt a többi csapathoz képest igazságosan tudjuk megtenni, ez pedig még nem áll rendelkezésre.”
Mindeközben az Aston Martin bejelentette, mikor mutatják be idei autójukat, erről itt írtunk.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.