„Nem kommunikálta jól az FIA az ékszer-szabályt”

A GPDA elnöke, Alexander Wurz úgy véli, hogy bár fontos betartatni az ékszer-szabályt a Forma-1-ben, viszont a sport szabályozó szerve nem megfelelően kommunikálta a dolgot.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG

Fotót készítette: Carl Bingham / Motorsport Images

Az FIA nemrégiben újra felhívta a figyelmet az ékszerekre vonatkozó szabályra, amelynek értelmében a pilótákon nem lehet óra vagy ékszer a Forma-1-es cockpitben. A szabály hangsúlyozása pedig nem mindenkinél aratott sikert.

Lewis Hamilton a piercingjei miatt két versenyre szóló haladékot kapott, azonban a hétszeres világbajnok elmondása szerint akkor sem fogja kivenni a piercingeket, így érdekes fejleményekre számíthatunk az ügyben.

A Grand Prix Versenyzők Szövetségének elnöke, Alexander Wurz viszont arról beszélt, hogy bár szerinte nem kommunikált megfelelően az FIA, jó okuk van arra, hogy felhívták a figyelmet erre a szabályra.

Még több hír:

„Jó oka van annak, hogy érvényben van ez a szabály. Én valószínűleg egy kicsit más megközelítést alkalmaztam volna az FIA helyében az üzenet átadása kapcsán” – mondta Wurz a Sky Sports F1-nak.

„Nem akarom, hogy olyan legyen itt is a helyzet, mint a futballban, ahol a levegőben vannak a kezek és a sértegetés megy... együtt kell működnünk. Szerencsésebb lett volna ebben az esetben egy jobb stílus alkalmazása.”

Wurz arról is mesélt, hogy az 1988-as fudzsi versenyen sportkocsis balesetet szenvedő Kris Nissen nyitotta fel a szemét annak kapcsán, hogy mennyire fontos az FIA által presszionált szabály:

 

„Kris megmutatta, milyen lett a teste a baleset után. Számára az volt a legfájdalmasabb – az egyébként nem túl hosszú – tűz miatt, hogy az alsónadrágjában lévő gumi beleégett a bőrébe. Azt is elmondta, hogy éveken keresztül gyötörte fájdalom – ez pedig felnyitotta a szemem.”

„Abban a pillanatban azt mondtam, hogy nem akarom én is átélni ezt, csak azért, mert nem vettem le a normál alsómat, és nem vettem fel a tűzálló alsónadrágot. Ugyanez a helyzet az ékszerekkel is” – zárta az osztrák.

Amikor Räikkönen felejthetetlen élmény okozott egy rajongójának (videó)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így reagált Hamilton és Wolff Masi esetleges visszatérésének hírére – angol sajtó
Következő cikk All-star csapatban térhet vissza Kimi Räikkönen az F1-es pilóták közé

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország