BRÉKING

Nem kell félniük a rajongóknak, gyors marad a Forma-1

Az új Forma-1 beköszöntével sokan megkongatták a vészharangot, noha egyelőre egy futamot sem teljesített a mezőny.

A sport valójában egy nagy potenciállal rendelkező irányvonalon indult el, és a problémát nem az új technika, valamint a szintén új szabályok jelentik, hanem az, hogy mindez egyszerre valósul meg, miközben a csapatok csak három négy napos teszten vehetnek részt az évadnyitó Ausztrál Nagydíj előtt.

Természetesen sokan az új köridőkre kíváncsiak, melyek futamról futamra egyre jobbak és jobbak lesznek. Az idei egy nagyon komoly tanulóév lesz, hiszen a technika bonyolultabb mint valaha. Az is tény, hogy eleinte szinte biztosan nem sokan fogják 11 ezer fölötti fordulaton pörgetni a motorjaikat, noha a maximum 15 ezer. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindez az idény második felére ne változna meg.

A Ferrari technikai főnöke, James Allison a brit Autosport hasábjain elmondta, nem kell aggódniuk a versenyzőknek és a rajongóknak sem, mivel az új Forma-1 sem lesz lassú, sőt…

„Csak nézzék meg a hátsó szárnyak méretét. Ez többé kevésbé a kanadai verziónak felel meg. Persze beszélhetünk az idei autók leszorító erejéről is, vagy épp a befújt padlólemezek hiányáról. Az új szabályok azonban új lehetőségeket kínálnak, és ebben a pillanatban semmi jel nem mutat erre a bizonyos lassulásra.”

„Soha nem tudhatod, hogy ez a lassulás mikor következhet be.”

Jenson Button, a McLaren világbajnok versenyzője is bizakodó. A brit szerint az évadnyitó Ausztrál Nagydíj előtt sokat fog gyorsulni a mezőny.

„Amikor pályára gurulunk majd az első versenyen, mindenki sokkal gyorsabb lesz ennél. Az év végéig pedig valószínűleg már nem leszünk olyan messze. Pár másodpercen belül leszünk addigra.”

A következő héten Bahreinbe utazik a mezőny, ahol kétszer négy napot fog tesztelni. Szép lassan mindenki elkezd koncentrálni a sebességre, de miután ennyire új és összetett a csomag, sokkal nagyobb a kihívás és a feladat, mint eddig bármikor.

Erről beszélt a Williams-től Rod Nelson is, aki elmondta, eddig csupán a 15%-át teljesíthették a feladataiknak, miközben rengeteg új aerodinamikai elemmel fognak még dolgozni Melbourne előtt. Ezek az elemek majd a második bahreini tesztre kerülnek fel az új Williams-re.

A csapatok többsége hasonló programon van, de a megbízhatóságról egy pillanatra sem feledkezhetnek meg, hiszen mindaddig, míg az autó nem megbízható, a mérnökök nem koncentrálhatnak a sebességre.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 2015-től ismét szép orrok lehetnek a Forma-1-ben (frissítve)
Következő cikk Massa: a Williams tárt karokkal várt, és szükségem volt erre!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország