Nem jött be a Renaultra váltás a McLarennek, de hosszú távra tervez a brit gyártó

Mohamed bin Essa Al Khalifa beszélt arról, hogyan élte meg a McLaren, hogy a Honda pont akkor kezdett jól teljesíteni, mikor már nem az ő autójukat hajtotta, hanem a Toro Rossót. Ugyanakkor optimistán tekintett a jövőbe, kiemelve, hogy megtalálták az idei nehézségek okát.

Lando Norris, McLaren MCL33

Fotót készítette: Jean Petin / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL33
Lando Norris, McLaren MCL33
Lando Norris, McLaren MCL33
Lando Norris, McLaren MCL33
Lando Norris, McLaren MCL33

Amióta a McLaren 2015-ben elkezdett a Hondával dolgozni, mindössze egy 5. hely volt a legjobbjuk, és teljesítmény és megbízhatóság terén is gondjaik adódtak.

Idén aztán Renault-erőforrásokra váltott a csapat, azonban ez visszalépést jelentett, csupán a hatodik helyen zártak.

Míg a Honda, mely a Toro Rossóval működött együtt, fejlődést mutatott teljesítményben, és a negyedik hely volt a legjobbjuk.

Habár a Toro Rosso 9. lett a konstruktőrök versenyében, a Red Bull meglátta a lehetőséget a csapatban, és leszerződött velük a jövő évre.

A McLaren csoport elnöke, Mohamed bin Essa Al Khalifa sejk azt mondta, hogy nem bánták meg a Renaultra váltást.

"Hosszú távra terveztünk, mikor meghoztuk a döntést. Persze részben bosszantó is. Tisztelem a Hondát, de nem működött a kapcsolatunk velük, ezért váltanunk kellett."

A brit gyártó anno ingyen kapta a motort a Hondától, és 100 millió dollárt kaptak a névhasználatért. Most a Renault esetében nekik kell megvenniük az erőforrást.

"Tudjuk, mik voltak a gondok idén. Alapvető problémáink adódtak, melyekre keressük a választ, fejlődni fogunk, és lépésről lépésre megyünk előre."

Mohamed nem beszélt arról, mikor voltak ezek a gondok, de elárulta, hogy túl későn vették észre őket a szezon folyamán.

A McLarennél tavaly személyi változások is történtek, Tim Goss, Matt Morris, valamint Eric Boullier is távozott. Peter Prodromou folytatja a munkát, Andrea Stellával egyetemben, valamint csatlakozik hozzájuk James Key is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonsónak kellene Bottas helyén ülnie a Mercedesnél?
Következő cikk Sainz már a McLaren színeiben körözget Abu Dhabiban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország