BRÉKING

Nem is olyan váratlan fordulat: Massa a Williams versenyzője lesz 2014-től! (frissítve)

Mégsem a Lotus vagy a Force India, hanem a Williams lett a befutó Felipe Massánál: a brazil versenyző az idén rendkívül gyengén teljesítő csapat alkalmazottja lesz jövőre.Csapattársa Valtteri Bottas lesz.

Kezdetben a Lotust, majd a Force Indiát hozták szóba Massával, és csak az utóbbi időkben merült fel a Williams neve. Massa állítólag hat millió eurót tudott összeszedni a szponzoroktól, és a Petrobras is beállt mögé.

Utóbbi azt jelenti, hogy Maldonado és a PDVSA elhagyja a csapatot, mivel két olajcég nehezen fér össze, ráadásul Maldonado a csapattal, míg a Williams vele volt elégedetlen. Massa végig hangsúlyozta, hogy csak olyan autóba hajlandó beülni, mellyel nem töltelék a mezőnyben: a fent említett csapatok közül pont a Williams nem tesz eleget ennek a követelménynek, legalábbis az idei formájuk alapján. A Lotus jelenleg a negyedik helyen áll 297 ponttal, a Force India a hatodik 77 egységgel, míg a Williams mindössze a kilencedik helyen van 1 ponttal, amit Maldonado szerzett a csapatnak.

„Versenyzőként és versenyzőnek fogok szerződni, nem azért, hogy lyukakat tömködjek vagy egyensúlyba hozzam a dolgokat”- utalt tegnap a kényelmetlen fizető versenyző státuszra.

Massa nyolc év szolgálat után adja át a helyét a visszatérő Räikkönennek. A Williams jövőre már Mercedes-motorokkal fog versenyezni, és nemrég megszerezték a Pat Symonds-ot a Marussiától, hogy tegye rendbe a dolgokat technikai fronton. A szakember korábban a Renault technikai főnöke volt, de a „Crashgate” miatt el kellett hagynia a sportot. Abu Dhabiban már Coanda-kipufogó nélkül köröztek, és pozitív előjeleket láttak, ami reményteli lehet 2014-re nézve.

massabottaswilliams

Fotó: Williams/Twitter

Felipe Massa:

"A Williams minden idők egyik legsikeresebb és legfontosabb csapata a Forma-1-ben. Gyerekként mindig is arról álmodoztam, hogy a Williams, a Ferrari, vagy a McLaren versenyzője leszek és örülök, hogy ezzel most egy másik nagy ikonhoz csatlakozhatok a Ferrarinál eltöltött időszakomat követően. Jó látni azt, hogy volt néhány brazil versenyző, aki a Williamsnél dolgozott. A legjobbak is ennél a csapatnál versenyeztek, és ez egy erős nemzeti kapcsolat a csapattal. A 2014-es év komoly szabályváltozásokat hoz majd, és remélem, hogy a tapasztalatommal sokat segíthetek a csapatnak, továbblépvén ezen a nehéz időszakon. Mióta itt versenyzem, nem emlékszem, hogy ilyen komoly változásokat tapasztaltam volna valaha is a sportban, és teljes mértékben kész vagyok együttműködni a csapattal, hogy megtaláljuk a helyes irányt. A kezdetektől nagyon motivált leszek, és ez egy izgalmas, valamint új kihívást jelent a karrieremben."

Valtteri Bottas:

"Nagyon boldog vagyok, hogy a csapattal maradhatok, és nekivághatok a második F1-es szezonomnak. Már évek óta ismerem az itt dolgozókat, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy tesztpilóta voltam. Most azonban mint autóversenyző segítem őket, és ezért otthon érzem magam. Hiszek a Williamsben és tudom, hogy a jövőben sokkal jobbak lehetünk ennél, mint amit a jelenlegi eredményeink mutatnak. Alig várom már, hogy Felipe oldalán versenyezzek. Ő egy gyors és tapasztalt versenyző, és együtt a maximumot hozzuk ki majd magunkból, hogy javítsunk az autón, és annyit pontot szerzünk, amennyi csak lehetséges. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek a Williamsnél, főleg Franknek és Clairnek, a felső vezetőknek, akik továbbra is bíznak bennem.”

Sir Frank Williams, csapatfőnök és alapító:

„Örömünkre szolgál, hogy megerősíthetjük a 2014-es felállásunkat, és üdvözöljük Felipét a Williams-családban. Ő egy kivételes tehetség és egy igazi harcos a pályán; egyben bőséges tapasztalatot hoz magával, ahogy megkezdünk egy új fejezetet a történetünkben. Valtteri értékes tagja a csapatnak, és örömmel láttam, hogy képes volt demonstrálni a tehetségét ravasz körülmények között Montrealban. Sokkal több fog érkezni tőle.”

Claire Williams, helyettes csapatfőnök:

„Nagyon izgalmas számunkra, hogy megerősíthetjük a 2014-es felállásunkat, mely egy állomása azoknak a bejelentéseknek, melyeket a következő hetekben fogunk tenni. Felipe demonstrálta a tehetségét és a sebességét az elmúlt években. Azt is megmutatta, képes motiválni egy csapatot és bajnoki sikerekhez vezetni azt; rendkívül elégedettek vagyunk azzal, hogy csatlakozni fog a 2014-es vállalkozásunkhoz. Valtteri egy izgalmas és fiatal tehetség, aki tisztességes munkát végzett nekünk az újonc évében, és már nagyon várjuk, olyan felszerelést adjunk neki, amit megérdemel – azért, hogy megmutathassa, mennyire jó valójában.”

„Ez a bejelentés egy kulcsfontosságú lépés abban a tervünkben, melynek célja, hogy visszahelyezzük a Williamst a rajtrács elejére. Egyben része annak a folyamatban lévő tervnek, hogy biztosítsuk, erősebbek leszünk 2014-ben és utána. A következők fognak hozzájárulni a Williams F1 Team jövőbeni sikeréhez: mindkét versenyzőnk szerződése több évre szól, a Mercedes-Benz a motorpartnerünk, és erős kereskedelmi alapokkal rendelkezünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen kezdjen el gyúrni, mert nem lesz könnyű dolga Alonso mellett
Következő cikk Lotus: jobbulást Raikkönennek, de tudjuk, melyik sportban veszünk részt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország