Nem igazak a hírek, hogy Norris már a Mercedeshez tartozik

Legalábbis ezt mondja a pilótát menedzselő cég, mely röviden cáfolta a korábban megjelent híreket, így Lando Norris helyzete ebből a szempontból változatlan a Forma-1-ben,

Lando Norris, McLaren

Lando Norris, McLaren

Zak Mauger / Motorsport Images

A McLaren és a Mercedes 2021-től érvénybe lépő motormegállapodását még az Orosz Nagydíjon jelentették be az elmúlt hétvégén. A német gyártó azonban tagadta, ez azt vetítené előre, hogy hamarosan ismét csak motorgyártók lehetnek az F1-ben. A britek pedig elmondták, nem volt opció számukra a Ferrari és a Honda, valamint saját motort sem akartak építeni.

Csütörtökön Olaszországban igen érdekes hírek/pletykák jelentek meg, miszerint a McLaren és a Mercedes a közös üzlet részeként megállapodott abban, hogy az újonc Lando Norris papíron ezentúl a németekhez fog tartozni, akik később igényt tarthatnak a szolgálataira.

Ebben is lehet is lehetőség, lévén, hogy a Mercedesnek ezzel két nagyon fiatal és remek tehetsége lenne, akik akár csapattársak is lehetnek. George Russell továbbra is világbajnok csapat családjához tartozik, de a Williams pilótájaként.

Nos, sokat nem kellett várnunk a reakcióra, köszönhetően a FormulaSpy lapnak, mely megkereste a Norris menedzselését intéző céget, ahol a szóvivő azt mondta, a megjelent hírek hamisak és Lando nem a Mercedeshez tartozik, hozzátéve, hogy a brit többéves szerződést kötött a McLarennel, és a menedzsmenti feladatok továbbra is az ADD-hez tartozik, akikkel ugyancsak több évre írt alá. „Tehát semmi sem változott, semmilyen formában, és minden ezzel kapcsolatos pletyka hamis.”

 

Az ex-F1-es versenyző, Kamui Kobayashi parádés módon szúrta be a gépét a Super Formula legutóbb viadalán Okayamában, ami egy remek versenyt hozott.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kvjat látványos előzése Gasly ellen Szocsiból: videó
Következő cikk Renault: A McLaren választása miatt elvesztettünk egy lehetőséget

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország