„Nem hiszem, hogy Max ki tudott volna autózni öt másodpercet Lewisszal szemben”

A Forma-1 2021-es szezonja hosszú várakozást követően végre elindult, ráadásul az első verseny elképesztő izgalmakat hozott: Max Verstappen és Lewis Hamilton az utolsó méterekig harcban volt a futamgyőzelemért.

Lewis Hamilton, Mercedes W12, Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Lewis Hamilton, Mercedes W12, Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Charles Coates / Motorsport Images

Az egykori Forma-1-es pilóta, Jolyon Palmer szintén kielemezte az első versenyen látottakat, különös tekintettel Max és Lewis késhegyre menő csatározását. A szakértőként dolgozó Palmer a Formula1.com-nak fejtette ki a véleményét az esetről.

„Max már megelőzte (Lewist), de a túlkormányzás miatt javítania kellett, mert ez négy kerékkel levitte a pályáról. Most a pályahatárral kapcsolatos szabályok nagyon homályosak voltak az egész hétvégén, de amit a versenyigazgató, Michael Masi korábban kijelentett, az az volt, hogy nem lehet tartós előnyt szerezni azzal, ha az előzés során letér valaki a pályáról.”

„A Mercedes nagyjából 1 tizedet nyert körönként nem betartva a pályahatárral kapcsolatos határokat. Szóval ez egy tartós előny, ám a szabályok ezen a versenyen ezt nem szándékozták szankcionálni.”

Még több F1 hír:

„Aztán a szabályokat a verseny alatt változtatták. Ez idő alatt Hamilton már az installációs kör, illetve a felvezető kör során sem tartotta be a határokat. Tehát nyilvánvalóan ez volt a szándéka (az egész verseny alatt). Sajnos a Red Bull szándékai mások voltak.”

„Nagyon kedves volt, ahogy Max elengedte Lewist a 11-es kanyarban. Le kellett mennie a pálya koszos részére emiatt. De az abroncsokkal kapcsolatos helyzet miatt Max könnyedén visszanyerhette volna a pozícióját.”

„Azonban két túlkormányzás a következő kanyarokban Lewisnak esélyt adott az elhúzásra, Maxnek pedig elfogytak a hátsó gumijai. Ennek eredményeként többé már nem tudott felzárkózni Lewisra. Max azt mondta a verseny után, hogy el tudott volna húzni Lewistól 5 másodpercre, de kétségeim vannak az állításával kapcsolatban.”

Vettel hatalmas megtiszteltetése...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Briatore a Ferrari versenyzőit dicsérte, a csapatot már kevésbé…
Következő cikk A Ferrari duója is teljesen összezavarodott a bahreini pályahatároktól

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország