"Nem garantált", hogy a Mercedes már az év elején felzárkózik az élmezőnyre

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint továbbra is óvatosak Forma-1-es reményeiket illetően 2023-ra, azt sem zárja ki, hogy nem sikerült behozniuk lemaradásukat a Red Bullal szemben.

George Russell, Mercedes W13

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A német gyártó egy szenvedős 2022-es idényen van túl, ahol a W13-as durva pattogása komolyan hátráltatta őket a szezon elején. Intenzíven dolgozva azonban megoldást találtak a problémára, így a Brazil Nagydíjon már kettős győzelmet ünnepelhettek.

A téli szünet időt adott a csapatnak, hogy újra átgondolja autója kritikus részleteit és arra is voltak utalások, hogy más koncepció felé mozdulnak el. Wolff azonban jelezte, hogy a csapat így is valami hasonlót akar elérni, mint a W13-mal, ugyanis komoly ki nem használt potenciált látnak benne.

 

Wolff azonban ahelyett, hogy azt várná, hogy sokkal jobb helyzetből kezdjék az idei szezont, mint ahol a tavalyit abbahagyták, kicsit lehűtötte a kedélyeket, mondván, valós elvárásokat kell megfogalmazniuk magukkal szemben afelől, mekkora munka lesz ledolgozni hátrányukat a Red Bullal szemben.

„Szerintem megértettük, hogyan estünk vissza, mik a hibák és hogy mik voltak azok a dolgok, amiket meg kell értenünk. Keményen dolgozunk, hogy olyan autót küldjünk pályára, ami mindezt megoldotta, de csak a teszteken fogjuk látni, hogy sikerült-e kihoznunk az autóból azt, ami szerintünk mindig is benne volt.”

Még több F1 hír:

„Nem kétséges, ha fél másodperces hátránnyal indul az ember, akkor nehéz olyan nagyszerű szervezetekhez felzárkózni, mint a Red Bull vagy a Ferrari, ugyanakkor nagyon elszántak vagyunk eziránt, még ha reális elvárásaink is vannak magunkkal szemben.”

2022-ben a Mercedesnek sokáig esélye sem volt az élmezőnyben harcolni, mivel hónapokat töltöttek az autó problémáinak megoldásával a tökéletesítés helyett, így az év nagy részében hátrányban voltak, amíg egy ígéretes fejlesztési csomag nem érkezett az Amerikai Nagydíjra.

Wolff reméli, hogy 2023 elején legalább az élmenők közé kerülhetnek és hogy ez megadja az alapját annak, hogy tovább dolgozzanak: „Ha úgy teljesítünk, ahogy reméljük, hogy fogunk, akkor az élmezőnyben fogunk harcolni. Ez jó kiindulópont lenne.”

„Ez azonban nem garantált, könnyen lehet, hogy olyan különbség lesz, mint tavaly év végén. Szerintem még mindig nagy a potenciál az autóban, a koncepcióban, ahogy vezetjük az ajtót, satöbbi, ami a fejlesztési naptárunkat kicsit zsúfoltabbá teheti a következő hónapokban.”


Wolff állandó ülést akar Mick Schumachernek

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megvédte a Forma-1 műszaki igazgatója a sprintversenyeket: Legalább pénteken is van mit nézni
Következő cikk Eldőlt, a Kínai Nagydíj sorsa, itt a hivatalos bejelentés!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország