„Nem feltétlenül Perez volt akkor az első számú választásunk”

Sergio Perez 2013-ban először versenyezhetett az F1 egyik igazi nagycsapatánál, de alig egy év után elváltak az útjai a McLarenétől. A csapat egykori vezetője szerint borítékolni lehetett a mexikói pilóta kudarcát.

julian-jakobi-deswegen-scheiterte-sergio-perez-2013-bei-mclaren-20050907

Sergio Perez 2021-ben a második esélyét kapja arra, hogy Forma-1 egyik ezúttal ténylegesen élcsapatánál bizonyítson, miután a Red Bull egy évre szerződtette a gyengén teljesítő Alex Albon helyére.

Perez korábban maga is elismerte, hogy nem volt egyszerű az az egy év a McLarennél, hiszen világbajnoki címre esélyes autót várt, ezért pedig a Ferrarit is eldobta magától, most pedig Matt Bishop, aki 10 éven át volt a McLaren kommunikációs igazgatója beszélt arról, mi ment félre a mexikói pilótával 2013-ban.

„A McLaren nem volt egy politikailag egyszerű hely akkoriban” – mondta Bishop, aki 2021-ben már az Aston Martinnál dolgozik a Motorsport-Total.com Starting Grid podcastjében. „Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lett volna, vagy ne lenne most is egy remek csapat.”

Bishop szerint nagy sokk volt akkoriban az, hogy Hamilton a Mercedeshez szerződött: „Az egész oylan volt, mint egy válás. A McLaren finanszírozta Hamilton teljes karrierjét, mindenért fizettek. Akkoriban elválaszthatatlannak tűntek.”

Bishop elismerte, hogy Ron Dennisnek nem volt egyszerű vezetési stílusa, ami több pilótát is meggátolt abban, hogy elérjék a maximális potenciáljukat: „Emlékszem, hogy egyszer (Giancarlo) Fisichella azt mondta nekem, hogy „szerintem nem passzolna hozzám a csapat” – és valószínűleg igaza is volt.”

Még több F1 hír:

„Azok a pilóták tudtak kibontakozni a McLarennél, akik vagy istenadta tehetségek voltak, mint Senna, vagy akik pszichológiailag nagyon erősek voltak” – mondta Bishop, majd hozzátette, hogy már a szerződtetése is problémás volt:

„Nem feltétlenül Perez volt akkor az első számú választásunk” – mondta Bishop a McLaren 2013-as választásáról, de csak annyit tett hozzá, hogy más pilóták is versenyben voltak az ülésért.

„Végül Perez mellett döntöttünk, de senki nem volt benne biztos, hogy ez tényleg a helyes döntés lett volna-e, illetve nem volt mindenki boldog ezzel a választással. Amikor megérkezett hozzánk, már egyértelmű volt, hogy problémái lesznek a „McLaren kultúrával.”

Perez szerinte „néha gyorsabb volt Buttonnél, de az egyértelmű volt, hogy nem boldog” – mondta a McLaren egykori szakembere, aki azt is elárulta, hogy Perez utólag elismerte neki, hogy kicsit meg is könnyebbült, amikor egy év után elbocsájtották.

Leclerc: nem fogok tanácsokat adni Sainznak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Az orvosi autó is Aston Martin lehet az F1-ben
Következő cikk Russell: Hamilton miatt nem fog megváltozni a karrierem…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország