Nem, ez nem vicc, tényleg ilyen lesz az azerbajdzsáni pálya vonalvezetése

megosztás
hozzászólás
Nem, ez nem vicc, tényleg ilyen lesz az azerbajdzsáni pálya vonalvezetése
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2014. okt. 7. 20:26

Bernie Ecclestone szerint egy "innovatív és új utcai pályát" tervezett Bakuba Hermann Tilke és csapata, amiről sok minden eszünkbe juthat, csak az nem, hogy izgalmas. Persze egy felülnézeti terv alapján nem lehet teljes és átfogó képet alkotni a 2016-ban debütáló helyszínről.

Bernie Ecclestone és Azad Rahimov, Azerbajdzsán sportért és ifjúságért felelős minisztere mutatta be a pálya vonalvezetését Bakuban. Tilke elmondta, "kihívást jelent az utcai pálya", mely érinti a történelmi városrészt, a tengerparti üdülőket, és a kormányzat központját.

A mérnök elmondta, "lesz egy rendkívül keskeny rész, ami emelkedőn visz fel a régi városfal mellett", nem beszélve egy 2.2 km hosszú egyenesről. Rahimov kijelentette, most kezdődik el az igazán kemény munka, és örömmel várják, hogy a mezőny 2016-ban ellátogasson a fővárosba.

A pálya hossza valamivel több mint 6 kilométer, 8 jobb és 12 bal kanyar található rajta. A csúcssebesség 340 km/óra, az átlag 208 km/óra. A futam vélhetően az Európa Nagydíj nevet fogja viselni, amit Valencia kapott legutóbb.

baku4

Következő Forma-1 cikk
Szigorú biztonsági intézkedések Szocsiban: robban-e a laptop, röntgen a konténereknek

Előző cikk

Szigorú biztonsági intézkedések Szocsiban: robban-e a laptop, röntgen a konténereknek

Következő cikk

Bianchi életveszélyes állapota, Vettel és Alonso távozása: ÉLŐBEN jelentkezik az F1-live.hu! Csatlakozz és kérdezz! (LIVE)

Bianchi életveszélyes állapota, Vettel és Alonso távozása: ÉLŐBEN jelentkezik az F1-live.hu! Csatlakozz és kérdezz! (LIVE)

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Bernie Ecclestone
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING