Nem értik a McLarennél, miért nem áll össze a teljesítményük eddig Silverstoneban

Carlos Sainz, a McLaren spanyol pilótája a hatodik helyen zárt második szabadedzés után nyilatkozott arról, eddig nem nagyon állt össze az autó teljesítménye a forró pályán, de nem tudják pontosan, mi ennek az oka.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35, kicks up some dust

Mark Sutton / Motorsport Images

A McLaren versenyzői számára nem indult túl bíztatóan a hétvége, az első szabadedzésen ugyanis csak a 12.-13. helyre sikerült beterelniük az MCL35-öt. A második gyakorlást legalább felemásnak nevezhetik, mert Carlos Sainz Jr.bejött hatodiknak, Norris viszont maradt a tízen kívül.

Amikor arról kérdezték a jövőre már a Ferrari színeiben versenyző spanyol pilótát, minek tudható be a mai gyengébbnek tűnő formájuk, azt válaszolta, nem igazán tudja: „Már az első szabadedzéssel elég nagy kihívásnak tűnt ez a hétvége.”

Még több F1 hír:

„Úgy láttuk, hogy az autónak nem annyira tetszik ez a szuperforró aszfalt és a szél, délutánra némi változtatást eszközöltünk, amik be is jöttek, ugyanakkor továbbra sem vagyunk teljesen elégedettek, de szerintem ilyen szeles, forró körülmények között senki sem az, és az sem segített, hogy az edzés közepén volt egy hosszú piros zászlós szakasz.”

„Sokan vannak, akik a leggyorsabb körüket nem is a lágy gumikon futották meg, szóval szerintem holnapra sok dolog változni fog. A szélhez kellene alkalmazkodni, de szerintem az sem ugyanúgy fog fújni, az aszfalt is lehűlhet, ami megváltoztathatja az autó egyensúlyát. Emiatt nagyon oda kell majd figyelnünk.”

Az első szabadedzés azért lehetett fájóbb a wokingiaknak, mert ekkor egy komolyabb fejlesztéscsomagot teszteltek – az idők alapján nem sok sikerrel. Sainz szerint azonban nem kell még az újításokat temetni:

„Nem igazán tudom őket értékelni, csak délelőtt tudtuk őket kipróbálni és egy apró hiba miatt délutánra le kellett őket szedni, a második gyakorlás végére már ugyanabban az autóban ültem, mint Magyarországon.”

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„Összességében szerintem nem rossz az autó itt sem, délelőtt küszködtünk, délutánra voltak változtatások, amik egész jól működtek. Az egyetlen malőr szerintem az volt, hogy a közepén bejött a piros zászló, sokan nem is a lággyal teljesítették a legjobb körüket, ennek majd utánanézünk.”

„A középmezőny ugyanolyan szorosnak tűnik, mint mindig. A Racing Point szerintem megint más világ lesz, de a Ferrarival és a Renaultval tudunk majd küzdeni, az pedig izgalmasnak ígérkezik. Mostantól a részletekre kell majd odafigyelnünk.”

A koronavírusos Sergio Perezt helyettesítve visszatérő Nico Hülkenberg is nyilatkozott már.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hamilton csak remélni tudja, hogy holnap sem lesz nagy előnye a Mercedesnek
Következő cikk Norris: Trükkös a helyzet, főleg a szél miatt…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország