Nem először forrósodott fel idén Alonso ülése: az Aston Martin „már dolgozik” a megoldáson
Az Aston Martin elismerte, hogy nem egyedi eset volt az, hogy a 2023-as Katari Nagydíjon Fernando Alonso ülése felforrósodott az F1-es autójában, és már dolgoznak a megoldáson.
A mezőny többi versenyzőjéhez hasonlóan Fernando Alonso is szenvedett a katari hőségben, azonban az Aston Martin kétszeres világbajnok pilótájának dolgát az AMR23 egyik tervezéi hibája is megnehezítette.
Alonso ugyanis arra panaszkodott, hogy túlságosan felmelegedett az ülése, és a rádión arra kérte a csapatát, hogy a következő kerékcseréjénél „öntsetek le vízzel, vagy csináljatok valamit”.
Erre az Aston Martinnak nem volt lehetősége, ugyanis azzal a szabályok szerint szabálytalanul változtattak volna az autó súlyán a verseny alatt, de a csapat gyárában azon vannak, hogy ne forduljon elő még egyszer ilyesmi, miután tisztában vannak azzal, hogy nem először égeti meg magát Alonso az autójában.
„Igaz, hogy nem most először számolt be erről, hanem az évben már többször is” – mondta az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack. „Dolgozunk az ügyön, nem hagytuk eddig sem figyelmen kívül.”
„Szingapúrban is előfordult ez a probléma, de ott nem voltak ennyire rosszak a körülmények. Az ECU, az üzemanyagtank, hidraulikus vezetékek is ott futnak az ülés körül, amelyek nagyon hamar felmelegednek verseny közben, de egyik csapat sem akar aktív hűtést építeni a pilótafülkébe, mert az extra súly.”
„A szezon további részében is igen extrém körülmények között fogunk versenyezni, szóval, ha nem javul a helyzet, akkor kénytelenek leszünk beépíteni egy dedikált hűtőrendszert a pilótafülkébe” - mondta Krack, aki reméli, hogy 2024-ben már nem fognak belefutni ebbe.
Krack szerint tiszteletben kell tartani Stroll érzéseit.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.