Nem biztos, hogy jó ötlet lenne Gaslynak visszamenni a Red Bullba?

Nick Heidfeld szerint Pierre Gasly vasárnapi győzelme alkalmával bebizonyosodott, hogy bármilyen pilótának nehéz lenne a Red Bullban teljesíteni, ha Max Verstaeppen mellé kerülnének, és nem biztos, hogy jó ötlet lenne neki visszamenni.

Alex Albon, Red Bull Racing RB16, and Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, are returned to the garage as Pierre Gasly, AlphaTauri AT01, passes

Pierre Gasly vasárnapi monzai győzelmére senki sem számított, hiába teljesít jól az AlphaTauriban idén. Végül egy piros zászló és egy Lewis Hamiltonra kiszabott büntetés hozta meg neki a sikert, ami bebizonyította, hogy milyen nehéz volt Gaslynek Max Verstappen mellett, amikor még a Red Bullnál versenyzett.

Legalábbis erre a következtetésre jutott Nick Heidfeld a Sky Sport F1 Germanyban leadott elemzésében: „Pierre szenzációs győzelmet aratott Monzában. Különösen érdekes ez, ha figyelembe vesszük, hogy Verstappennek a közelébe sem tudott érni tavaly és el is küldték a Red Bulltól.”

Még több F1 hír:

„Azután második lett Braziliában és most nyerni is tudott. Ebből látszik, hogy tud vezetni, de azt is, hogy mennyire nehéz dolga volt akkor, amikor egy Verstappenhez hasonló topversenyzővel kellett együtt dolgoznia.”

Szerinte a Red Bullnál Gaslyn folyamatos volt a nyomás, kezdettől azt várták, hogy jól teljesít, és folyamatosan Verstappennel hasonlították össze – úgy, ahogy most Alex Albont. Az AlphaTaurinál nincs meg ez a nyomás, és egy Gaslyhez hasonló pilóta hidegvérrel versenyezhet.

Ennek is volt köszönhető Heidfeld szerint, hogy Gasly tisztán látva tudott versenyezni és vissza tudta verni Carlos Sainz rohamát, aki nagyon meglódult a verseny vége felé. Így a volt F1-pilóta szerint tegnap a francia egy olyan névjegyet állított ki magáról, melyen az áll: nagyszerű versenyző.

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Forma-1-et szintén régóta követő Joe Saward újságíró szerint azonban hiba lenne visszamennie épp az előbb említett dolgok miatt, sőt, szerinte egy pilótának sem kellene arra vágynia, hogy Verstappennel rivalizáljon csapaton belül a holland hatalmas tehetsége miatt.

Saward podcastjában arról is beszélt, hogy szerinte Gasly mindig is nagyon gyors versenyző volt, de a vasárnapi győzelme alkalmával is kibukott belőle, hogy érzelmileg instabil, legalábbis ő erre a következtetésre jutott abból, hogy a francia „nem tudott magával mit kezdeni” a leintés után.

Hamilton nem bánja, hogy hat éve nemet mondott a Ferrarinak...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Binotto szertefoszlatná a csapattal kapcsolatban terjengő pletykákat: "Soha nem szegtünk szabályt"
Következő cikk Hamilton miatt vár ki új szerződésével Vettel?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország