Nem biztos, hogy hétszeres világbajnok lenne Hamilton, ha az édesapján múlna
Lewis Hamilton, a Mercedes Forma-1-es pilótája beszélt arról, hogy édesapja azt tanácsolta, ne váltson az Ezüst Nyílakhoz, hanem maradjon a McLarennél.
Hamilton a McLarennel kezdte meg a karrierjét, már első évében is egyetlen ponttal maradt le a bajnoki címről, amit aztán 2008-ban végül megszerzett. Végül 2013-ban váltott a Mercedeshez, akik akkor még messze nem voltak akkora garancia a sikerre, mint később. Így emlékezett vissza a döntésre:
„Emlékszem az első versenyre, arra, amikor meghoztam a döntést, hogy ennél a csapatnál folytatom. Nem hagytam, hogy bárki is befolyásoljon. Azt akartam, hogy teljesen az én döntésem legyen, behatások nélkül.”
„Voltak, akik azt mondták, hogy maradjak a McLarennél. Az apám mondta, nagyon sokan mondták. De valami legbelül azt mondta, hogy ez a helyes döntés. Odaértem a csapathoz, Bonóval volt az első üléspróbám. Az emberek nem értik, mennyire sokáig tart megérteni egymást, barátságot kialakítani.”
„Főleg az első évben eléggé szenvedtem az autóval. Olyan felfüggesztése volt, amit még nem tapasztaltam, nagyon durván szenvedtünk vele, de nyertem egy futamot” – emlékezett vissza első győzelmére a Mercedesszel, amit 2013-ban a Magyar Nagydíjon aratott, bár a bajnokságban csak negyedik lett.
„Ha volt is előtte bennem kétség, hogy helyesen döntöttem-e, ez a pillanat bizonyította, hogy jó lépés volt. Remek volt újra a dobogó tetején állni és bebiztosítani a csapat döntését” – ez a döntés pedig a következő évtől vált igazán jövedelmezővé, amikor megnyerte második bajnoki címét, majd a következő hat évben bezsebelt még ötöt.
Ez a hét világbajnokság közös rekord Michael Schumacherrel, de Hamilton a nyolcadikat is szeretné megszerezni. 38 évesen és a Mercedes idei gyengébb autójával azonban nem sok esélye van erre 2023-ban. Szerződése idén lejár, egyelőre pedig még nem tudni biztosat arról, hol folytatja.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.