BRÉKING

Nem ajándékozol pontot a konkurenciának – A nagyvonalú Rosberg kevés a címhez?

Nico Rosberg helyesen cselekedett a Mercedes AMG szempontjából azzal, hogy egy percre sem kérdőjelezte meg a csapat kérését, és átadta a második helyet Lewis Hamiltonnak, aki végül megnyerte a futamot. Más kérdés, hogy a német versenyző saját esélyeit rontja ezzel, ugyanakkor értékes pontokat adott a csapatnak – és legnagyobb riválisának.

Rosberg a 23. körben húzódott félre, hogy elengedje a sokkal jobb tempót mutató Hamiltont. A bajnoki éllovas a gumikkal és a fékekkel küszködött, végül csak a hetedik lett, annyira nem találta a ritmust Monacóban. A szakértők között megoszlik a vélemény arról, helyesen cselekedett-e Rosberg múlt vasárnap.

A német RTL szakértőjeként tevékenykedő Christian Danner úgy véli, Rosberg túlságosan jófiú egy címhez. „Nagyvonalú Nico Rosbergtől, hogy gondol a csapatra, de végül világbajnok akarsz lenni”- mondta a Bildnek. „Ha a szezon végén 2, 3, vagy 4 pont hiányzik majd Nicónak, akkor a saját hátsójába fog harapni, vagy amibe éppen tud. Különösen akkor, ha tudod, hogy anno a kedves csapattársad szívesen nem hallott meg ilyen jellegű csapatkéréseket”- utalt a 2014-es Magyar GP-re. „Biztos vagyok benne, hogy Hamilton nem így kezelte volna Nico helyében, és nem engedte volna el.”

„Ha bajnok akarsz lenni, akkor egy lassabb autóval is annyira kiszélesedsz – ráadásul épp Monacóban -, hogy a legádázabb riválisod nem tud elmenni melletted olyan könnyen, vagy egyáltalán nem tud elmenni”- mondta a német.

Mark Surer a német Skynak dolgozik, ő máshogy látja a múlt vasárnapi eseményeket. „Ebben az esetben fontos volt, hogy győzelemhez segítette a csapattársát. Rosberg tudta, hogy a nem tökéletes autójával nem tudja megnyerni a versenyt”- fejtette ki. „Ha az élen állsz, vagy mondjuk csak 0.5-1 másodperccel vagy lassabb mint a bajnoki riválisod, akivel egy csapatban szerepelsz, akkor egy lassabb autóval is tartanod kell magad. Volt, hogy Rosberg három másodperccel volt lassabb. Ezért volt fontos, ahogy kezelte ezt, és végül győzelemhez segítette Hamiltont. Nem szabad pontot ajándékozni a konkurenciának.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Amiből óriási botrány lett a Magyar Nagydíjon: Alonso és Hamilton
Következő cikk Irány a Magyar Nagydíj – akár vonattal is…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország