Nem a szerencsén múlt Kvjat jó helyezése, mondja a csapatfőnök

Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost ragaszkodik ahhoz, hogy a jó stratégia vezetett Danyiil Kvjat futam végi remek meneteléséhez és nem a szerencse volt a kulcstényező. A szakember szerint a csapat autója megmutatta, hogy minden helyszínen képes jól teljesíteni, így kíváncsian várja a Török Nagydíjat is.

Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01

Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01

Steven Tee / Motorsport Images

Az orosz versenyző a nyolcadik helyen haladt, amikor Max Verstappen defektje és kiforgása miatt be kellett küldeni a biztonsági autót. Az élen álló hármas, Hamilton, Bottas és Perez mind kiálltak friss lágyakért.

A következő három pilóta, Ricciardo, Leclerc és Albon viszont kint maradtak a használt keményeken. Az AlphaTauri úgy vélte, hogy a lágyak nagyobb lökést adhatnak Kvjatnak, ezért kihozták őt is, így végül a hetedik helyről, közvetlenül Perez mögül várhatta az újraindítást.

A zöld jelzésnél az orosz jobb munkát végzett Pereznél a lágyakon, és már a célegyenes végén sikerült elmennie a Racing Point pilótája, valamint Alex Albon mellett is. Ezek után pár kanyarral később egy vakmerő előzést bemutatva lehagyta Charles Leclerc-t is, a harmadik helyet azonban már nem tudta elvenni Ricciardótól.

Még több F1 hír:

„Hadd mondjam el, hogy nem szerencsénk volt, hanem a jó döntést hoztuk. Minden másik csapat megtehette volna ugyanezt” – kezdte Tost. „Néhányan megtették, mások meg nem. Mi jól döntöttünk, és nyertünk is vele három helyet a végén.”

„Ha lett volna még néhány kör, akkor szerintem elég jó esélye lett volna megelőzni Ricciardót is.” Ami a Leclerc elleni előzést illeti, Tost így fogalmazott: „Fantasztikus manőver volt. Danyiil remekül ment, ahogyan már az időmérőn is. Szereti ezt a pályát, boldog volt az autóval, és igazán szép teljesítményt nyújtott.”

A Ferrari előtti célba érkezés ráadásul értékes két pontot is jelentett az olasz riválissal szemben a konstruktőri bajnokságban a hatodik helyért folyó küzdelemben, hiszen ezzel már csak 14 ponttal előzik meg a vörösök az AlphaTaurit. Tost azonban kicsinyíteni próbálta a csata jelentőségét.

„Mi nem a Ferrarira fókuszálunk, csak a lehető legjobb munkát akarjuk végezni. Aztán majd látjuk, hogy mi lesz a végkifejlet.” A soron következő török futam előtt Tost magabiztos, hogy az autójuk minden pályatípuson versenyképes tud lenni.

Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01

Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Meg kell mondjam, hogy jelenleg elég versenyképes autónk van, mivel gyorsak voltunk Spában, Monzában, a Nürburgringen Gasly a hatodik lett, Portimaóban is jól mentünk és legutóbb Imolában is.”

„Ezek pedig eltérő típusú helyszínek. Szóval pozitív vagyok azt illetően, hogy Isztambulban is jók leszünk, de persze először ott kell legyünk, és az FP2 után majd többet tudok mondani. Az egy nagyon kemény aszfaltcsík, főleg a gumiknak, ezért vigyázni kell, mert vannak hosszú és nagyon gyors kanyarok rajta.”

„A hőmérséklet pedig nem lesz túl magas. Megnéztem az időjárási előrejelzéseket, és még akár eshet is. Majd látjuk, de biztosan nem lesz könnyű feladat. Azt sem tudom, hogy milyen lesz a pálya, mivel kilenc éve nem láttam. Hepehupás vagy sem? Ötletem sincs. Mindenkinek kihívást jelent majd” – vélekedett Franz Tost a következő futamról.

Jövő év szeptemberében térhet vissza a Holland Nagydíj

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Häkkinen: Verstappen az egyetlen igazi kihívója a Mercedesnek
Következő cikk Russell túlságosan is akarná azt az első pontot?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország