Nem a most bemutatott festéssel indul az Alpine az év első két futamán! (kép)

Az új, BWT-vel kötött partnerségük hangsúlyozásának céljából az Alpine bejelentette, hogy nem a most bemutatott festéssel fognak indulni az év első két futamán, hanem egy szinte teljesen rózsaszín fényezéssel.

Alpine A522 in pink livery

Alpine

Hétfő este mutatták be az Alpine 2022-es kocsiját, az A522-est, amellyel Fernando Alonso és Esteban Ocon fog versenyezni. A festés tekintetében a legkomolyabb változás, hogy a kék alapszín mellett a BWT pinkje is hangsúlyos lett a kocsin.

Ráadásul – ahogy azt az autóbemutató vége felé elmondták – a francia istálló BWT-vel kötött partnerségét hangsúlyozandó az idény első két versenyén, azaz Bahreinben és Szaúd-Arábiában egy szinte teljesen pink festéssel fog versenyezni az Alpine.

Még több F1 hír:

A „fordított” festés alább tekinthető meg, és ne feledjétek, hogy szerda reggel indulnak a barcelonai szezon előtti tesztek, a téli teszt első felvonása pedig szerdától péntekig fog tartani – tartsatok velünk!

Alpine A522
Alpine A522
Alpine A522
Alpine A522
Alpine A522 in pink livery
5

Már pályán a McLaren MCL36 is! (videó)


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megérkezett Alonsóék 2022-es autója, az Alpine A522!
Következő cikk A Ferrari korábbi versenyzői szerint a csapat nyeretlensége tovább folytatódhat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország