Nem a DAS volt a kulcstényező a hideg Eifel Nagydíjon

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke kijelentette, hogy nem a DAS-rendszer miatt voltak ennyire jók múlt vasárnap a hideg körülmények között a Nürburgringen. Szerinte ez csak minimálisan segítette őket a gumimelegítésben, és még így is voltak nehézségeik.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A mostani futam volt az egyik leghidegebb az utóbbi éveket tekintve, hiszen a hőmérséklet nem lépte át a 8 fokot, míg a pálya nem melegedett 17 foknál tovább. Emiatt nehéz dolguk volt a pilótáknak, hogy felmelegítsék a gumikat a futam első felében és az elnyújtott Safety Car periódusban.

Lewis Hamilton és Max Verstappen is panaszkodott arra, hogy túl lassan megy a biztonsági autó, ezzel pedig túlságosan is lehűlnek az abroncsok. A Mercedesnek viszont van egy extra ütőkártyája az ilyen esetekre.

Még több F1 hír:

A DAS-rendszerről van szó, amelyet már év eleje óta használnak a gumik jobb melegítése érdekében. Wolff azonban elmondta, hogy ez nem jelentett akkora előnyt számukra, és ezzel nem lett sokkal könnyebb Hamilton helyzete az élen.

„Látni lehetett, hogy a Red Bullok, főleg Verstappen milyen jól mentek az első szektorban. Szóval az ő gumimelegítésük még jobb is volt, mint a miénk, de aztán mi visszanyertük az időt a kör egésze alatt.”

„A DAS persze segített valamennyit. Nem ez jelenti azonban a kulcstényezőt, nem ez a csodafegyver, amelyet mindenki gondol. Arra viszont jó, hogy kicsit több hőmérsékletet tartson a gumikban elöl.”

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20, Sergio Perez, Racing Point RP20, and Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20, Sergio Perez, Racing Point RP20, and Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Hamilton ugyan elhúzott Verstappen elől az újraindítás után, ezzel pedig meglett a 91., egyben rekordbeállító sikere is, de a futam után elmondta, hogy nehezére esett tartani a távolságot a hollandhoz képest a kerékcseréi után a hideg körülmények miatt.

„A futam elképesztően nehéz volt a hideg miatt. A gumik nem működtek rendesen, főleg, amikor kijöttem a bokszból. Egész jó előnyöm volt már Max előtt, de aztán majdnem elkapott, mert én küszködtem az új szetten” – magyarázta a futamgyőztes.

„Aztán jött a biztonsági autó. Nem értem, hogy miért ment olyan lassan, talán azért, hogy mindenki felérhessen.” Michael Masi is elmondta a verseny után, hogy azért volt szükség a hosszabb Safety Car fázisra, mert azt várták, hogy felérjenek a lekörözöttek.

Alonso értékelte a renault-s visszatérő tesztjét

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Abiteboul: Oconnak türelmesnek kell lennie és „reális célokat” kell kitűznie
Következő cikk Grosjean pontszerzése nem javítja az esélyeit a maradásra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország