Nehezen döntött a stratégiáról a Mercedes az USA-ban

Különböző stratégiával ment végig az Amerikai Nagydíjon a két Mercedes, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas. A Mercedes főstratégája, James Vowles elmondta, nehéz helyzetben voltak, mert a pályán nem minden úgy történt, mint ahogy arra előzetesen számítottak.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, leads Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, leads Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Steve Etherington / Motorsport Images

Az Amerikai Nagydíj időmérő edzésén Bottas szerezte meg a pole-t, míg Hamilton az ötödik rajtkockából kezdhette meg a versenyt. A versenyen aztán kettős győzelmet szerzett az Ezüst Nyíl, Bottas nyert, Hamilton pedig a második helyre ért be.

A német istálló két versenyzője a futamon különböző stratégián volt, a Mercedes főstratégáját, James Vowlest pedig arról kérdezték meg, hogy miért 1 kiállással ment végig Hamilton, és miért 2 kiállással ment végig Bottas.

További híreink:

„A pénteki adataink azt mutatták meg, hogy nagyon kicsi a különbség az 1 kiállásos és a 2 kiállásos stratégia között. A grafikonon azt is láttuk, hogy mire számíthatunk vasárnap. Az egykiállásos stratégia nyert volna a kétkiállásos ellen, és pár másodperces előnye lett volna a verseny végén. De nagyon kicsi volt a különbség köztük.”

„A verseny első etapjánál a stratégák elkezdték számolni a gumikopás mértékét, és észrevették, hogy az előny inkább a 2 kiállásos stratégia felé váltott át. És a grafikon is ezt támasztotta alá. Ekkor már az adatok azt mutatták, hogy a 2 kiállásos lesz a jobb, és a 2 kiállást választó a futam végén megelőzi az 1 kiállást választót.”

„Valtteri briliáns munkát végzett az első etapban, és pont el tudott húzni annyira Verstappentől, hogy tudtunk egy kört várni azután, hogy Verstappen kiállt. Láttuk, hogy Valtterinek és Verstappennek is elfogytak a gumijai, és azzal, hogy bejöttek, egyértelmű volt, hogy 2 kiállással fognak menni.”

„Lewisszal az 1 kiállás miatt tudtunk nyerni egy pozíciót, és vele meg kellett próbálnunk, hogy ne jöjjünk be még egyszer a bokszba. Ezért döntöttünk úgy, hogy Lewis 1 kiállással megy, Valtteri pedig kettővel.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Közeli képeken Vettel eltört felfüggesztése Austinból
Következő cikk Hill szerint Bottas jövőre gondot okozhat Hamiltonnak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország