„Nehéz kérdéseket” vet fel a Mercedes új padlólemeze az utóbbi hétvégék után

A Mercedes a Belga Nagydíjra egy új padlólemezzel készült, amely viszont egyelőre mintha több problémát okozna a csapatnak, mint amennyit segít, így Andrew Shovlin arról beszélt, hogy a folytatás szempontjából muszáj alaposabb vizsgálatokat végezniük.

Toto Wolff: Mercedes' Taktik war "nicht Fisch, nicht Fleisch"

A csillagosok Belgiumban a pénteki napot követően visszarakták a korábbi specifikációjú padlólemezt, majd vasárnap nagyszerű győzelmet arattak. Később arról beszéltek, hogy a nyári szünet után ismét bevetik majd az új elemet, de azóta nem jönnek úgy az eredmények.

Zandvoortban és Olaszországban is lemaradtak a dobogóról, így felmerül a kérdés, hogy esetleg nem az új padlólemez okozott-e számukra némi visszaesést, mint ahogyan azt több másik csapatnál is láthattuk egy-egy fejlesztés bevetését követően.

Shovlin, a Mercedes vezető pályamérnöke is erre szeretné tudni a választ, miközben a csapat által közzétett videóban azt is elmondta, hogy az új padlólemez összességében növelte a leszorítóerőt.

„Az elmúlt három verseny során különböző összehasonlításokat végeztünk a csomagok és elsősorban a padlólemez kapcsán, és hisszük, hogy az azt a leszorítóerőt biztosítja, amelyet vártunk. Hogy ezt honnan tudjuk? Az általa generált különböző erőhatásokat mérjük a felfüggesztésen keresztül.”

„Emellett a kocsi körül fennálló nyomást is figyeljük, és ezt össze tudjuk hasonlítani azzal, amit a szélcsatornában látunk, így elég jól meg tudjuk határozni, hogy azt csinálja-e, amit kell. Fontos azonban megjegyezni, hogy nem vártunk tőle komoly nyereséget, viszonylag kis csomagról van szó, de úgy hisszük, hozza azt a leszorítóerőt, amit kell.”

A probléma viszont az, hogy az új elemek talán nem várt következményekkel is járnak, ami aztán összességében rontja a W15-ös teljesítményét. „Ezt elég nehéz megítélni, mert az autó pályáról pályára máshogy teljesít. Egyes helyszíneken jól működött minden, máshol viszont szenvedtünk az egyensúllyal az aerodinamikai specifikációtól függetlenül.”

„Az előző két verseny pedig valóban nem volt olyan erős, mint a korábbiak. Lehet, hogy ez csak a szokásos hullámzás, de a következő napokban erre fogjuk keresni a választ, miközben vannak egyéb újdonságok is, melyeket bevezetünk a rendszerbe. Elég sok mindent kell átgondolni, de most már sok adatunk van, szóval ezekből próbálhatunk tanulni.”

A csütörtöki napra jutott egy bejelentés a Mercedestől, amelynek magyar vonatkozása van.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk "Simán agresszív voltam, vagy egy f**z?" - Így kért bocsánatot Ricciardo Hülkenbergtől
Következő cikk Marko elárulta, mennyin múlt, hogy Lando Norris nem az ő pilótájuk lett

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország