Nehéz idők várnak a Force Indiára: oda a gumikezelés terén szerzett előny

A Force India F1 Team sportigazgatója attól tart, hogy a hamarosan érkező abroncsok miatt elvesztik a gumikezelés terén szerzett előnyt. Az új gumik olyan gépeknek kedveznek majd, mint például az RB9 - derül ki a beállításokból.

A Force India egyik versenyzője sem szerzett pontot a Nürburgringen – erre legutóbb a Maláj Nagydíjon került sor. A McLaren közben kettős pontszerzéssel távozott múlt vasárnap, és ennek köszönhetően már csak 10 pontra van a brit-indiai csapattól. Az ideiglenesen bevezetett kevláros gumik nagyon nem feküdtek VJM06-nak, és még az is megtörtént, hogy Sutilnak két kiállásról át kellett állnia háromra – eddig ez elképzelhetetlen lett volna a csapatnál.

A Lotus és a Ferrari mellett a Force India volt a harmadik istálló, mely tiltakozott bármilyen gumiváltoztatás ellen, de a Brit Nagydíjon történt incidensek után kénytelenek voltak lenyelni a békát.

„Ha visszatérünk a régi karkaszhoz, akkor minden tudásbeli előnyünket elveszítjük a gumikezelés terén”- mondta Otmar Szafnauer az Auto Motor und Sportnak, utalva rá, hogy a Magyar Nagydíjon érkeznek a 2012-es konstrukcióval ellátott köpenyek.

A Pirelli belátta, hiba volt engedni, hogy a csapatok cserélgessék a jobb és bal oldali abroncsokat, mivel az idei gumik felépítésének nem kedvezett ez az eljárás: ezt a Német GP-n be is tiltotta az FIA.

„Mi voltunk az elsők, akik a gumikat áttették az egyik oldalról a másikra. Már a téli teszteken is ezt csináltuk”- árulta el a sportigazgató. „Mit tudunk tenni, ha a Red Bullnak és a Mercedesnek ilyen sokáig tart, mire megragadják a dolgot?”- jegyezte meg némi élccel.

Szafnauer szerint nem lehet kijelenteni egyértelműen, hogy csak a gumik cserélgetése lett volna a hibás a gumirobbanásokban. Szerinte több tényezőn múlt a dolog.

„Igen, de csak más tényezőkkel összefüggésben”- felelte arra a kérdésre, hogy a cserélgetés volt-e a kiváltó ok. „Például mi sohasem mentünk túl alacsony nyomással vagy túl nagy dőlésszöggel.”

Az öszvér abroncsok pedig még nagyobb hátrányt jelentenek a csapat számára. „Ez hátrányt jelent, mivel mi jobban megértettük az acélkonstrukcióval rendelkező gumikat, mint a többiek. A 2012-es abroncsok azoknak fognak segíteni a leginkább, akik erősen állítják be az autóikat. 2011-ben mi is így csináltuk, de az aktuális autóval már nem tartozunk ezek közé, mivel a VJM06-ot a 2013-as gumikra szabtuk. Minden meg fog változni azzal, hogy kisebb lesz elöl a hasmagasság és merevebb a gumik oldalfala; az áramlás a hátsó részen, a rugók, a menetdinamika, a dőlésszög és a nyomás értéke, a gumik előkészítése. Az első eredményeket majd Silverstone-ban látjuk. De attól tartok, ezek a gumik mindent megkavarnak.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING