Portré

Villeneuve: Négy klasszis szezon és más semmi

Egészen elképesztő, milyen végletes karriert futott be a tegnap 47. születésnapját ünneplő Jacques Villeneuve a Forma-1-ben. Előbb Amerikában nyert meg mindent, majd a Forma-1-ben is gyorsan célba ért, aztán mintha elvágták volna.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1, talks to Jacques Villeneuve

Andrew Hone / Motorsport Images

A kilencvenes évek elején a kanadai Villeneuve-öt az egyik legígéretesebb tehetségének tartották. Persze abban, hogy milyen lehetőségekhez jutott akkoriban, sokat segített az is, hogy úgy hívták őt, ahogy, mindenesetre az, hogy valaki egy korábbi nagy nevű versenyző, esetünkben a tragikusan elhunyt Gilles Villeneuve fia, önmagában sem előtte, sem azóta nem ért semmit, láthattunk erre számos példát.

Az előélet

Szóval Villeneuve megkapta a lehetőségeket, de élni is tudott ezekkel. Az elején úgy döntött, hogy a szamárlétrát a nevelőszériákban Európában kezdi el megmászni, eleinte az olasz forma-3-as bajnokságban pallérozódott és lett legjobb szezonjában hatodik.

1992-ben már a japán forma-3-as bajnokságban próbált szerencsét és lett második, következő állomáshelye pedig 1993-ban már az akkori második legfontosabb amerikai formaautós (oké, ott open wheel a terminus) utánpótlás-nevelde, a Toyota Atlantic sorozat volt. Itt Villeneuve öt győzelmet szerezve harmadikként zárta a szezont, megelőzni csak két honfitársa, David Empringham és Claude Bourbonnais tudta őt.

Csúcsok ostromlása Amerikában

Jacques Villeneuve
A fiatal Jacques Villeneuve 1994-ben, első CART-szezonja megkezdése előtt

Fotó készítője: Imperial Tobacco

Jó eredményeinek köszönhetően 1994-ben máris lehetőséget kapott az akkor virágkorát élő CART-sorozatban, amely ekkortájt népszerűségben és magában a bajnokság színvonalában is a Forma-1 közelében járt nagyon sok ember szerint, voltak, akik úgy gondolták, hogy a sorozat a Bernie Ecclestone vezette F1 fejére is nőhet idővel - nem nőtt, de ezt itt most hagyjuk.

Az amerikai autósport viharos helyzete ebben a cikkben maradjon csak egy említés szintjén előkerülő epizód, ami viszont mai születésnaposunkkal kapcsolatban sokkal érdekesebb, hogy már újonc szezonjában egy év végi hatodik hellyel vétette észre magát, köszönhetően egy kiváló Indy 500-nak, amelyen másodikként ért célba, és egy Road Americán aratott győzelemnek.

Jacques Villeneuve
A CART-bajnoki cím évében, 1995-ben, nem sokkal Indy 500-győzelme előtt, a verseny hivatalos fotózásán

Fotó készítője: IndyCar Series

Villeneuve tehát rögtön első CART-szezonjában magasra tette a lécet, így mindenki sokat várt tőle 1995-ben, aminek volt is alapja: a kanadai megnyerte a szezon legfontosabb versenyét, az Indy 500-at is, valamint a bajnoki címet is ő szerezte meg.

Villámkarrier az F1-ben

Jacques Villeneuve, Williams
Villeneuve rögtön első szezonjában igen komoly szezont futott és lett második összetettben a csapattárs Damon Hill mögött

Fotó készítője: Rainer W. Schlegelmilch

Gilles Villeneuve fia ezzel a bajnoki címmel immár egy igen komoly eredménylistát lebegtethetett az utána érdeklődők orra előtt, akik közül a győztes végül Frank Williams és a Forma-1-ben szereplő csapata, a Williams lett, Villeneuve hozzájuk szerződött 1996-ra. Ez a szezon egészen kiválóan sikerült számára, ugyanis bár világbajnok még nem tudott lenni, újoncként rögtön nyert négy futamot és szerzett még hét dobogót is a csúcsra járatott autóval, végül pedig csak a csapattárs Damon Hill bizonyult jobbnak nála.

Podium: race winner Jacques Villeneuve, Williams Renault, second place Damon Hill, Arrows
1997-ben már senki nem állította meg őt, még a képen a Magyar Nagydíj dobogóján mellette látható Damon Hill sem, akit a verseny végén bőszen keresni kezdtünk, hogy vajon hová tűnt... A pódiumon meglett.

Fotó készítője: LAT Images

Ami nem jött össze neki 1996-ban, az egy évvel később már igen, Villeneuve ugyanis ekkor már a vb-címet is meg tudta szerezni hét győzelemnek és még egy dobogónak köszönhetően, ez egyébként mindmáig a Williams utolsó világbajnoki címe.

Mélyrepülés

És hogy mi történt ezután Villeneuve-vel akár a Forma-1-ben, akár a többi sorozatban, ahol elindult? Az túlzás, ha azt mondjuk, hogy semmi, mert ez nem igaz, az viszont tény, hogy soha többé nem tudott olyan magasságokba emelkedni, mint CART-bajnoki címe és első két F1-es szezonja alkalmával.

Eltöltött még egy évet az előző évek nívójához képest borzasztó Williamsben (ebben a szezonban, 1998-ban legjobb eredménye két harmadik hely volt), majd öt évre a BAR-Hondához igazolt, ahol szintén kétszer állhatott dobogóra, csak éppen ez alkalommal a teljes "ötéves terv" során.

2004-ben nem is volt ott teljes szezonban a Forma-1-ben (három futamra ugrott be a Renault-hoz), utolsó másfél szezonjában pedig hiába volt ott a Saubernél, mindössze hét pontszerzést tudott már csak felmutatni, igaz, abból az egyik egy negyedik hely volt.

Valami nem volt az igazi... Jött is 2006-ban, ráadásul pont a Magyar Nagydíj hétvégéjén Villeneuve helyett a kelet-európai ígéret, Robert Kubica. 2007-ben már nem jutott neki hely a rajtrácson, 2006 volt tehát Villeneuve utolsó szezonja a Forma-1-ben.

A Forma-1 után

Villeneuve-nek tehát 2007-ben tovább kellett állnia, miután kiszorult a mezőnyből, a helyét pedig egy időre az endurance-versenyzésben találta meg. 2007-ben és 2008-ban elindult a legendás Le Mans-i 24 órás versenyen, utóbbi sikerült jobban (sokkal jobban...), ugyanis egy kiesés után ebben az évben már másodikként tudott célbaérni csapattársaival, Nicolas Minassiannal és Marc Genével, ráadásul a győzelem sem múlt sokon, ugyanis körön belül értek célba a győztes McNish-Capello-Kristensen trióval.

2008-ban Villeneuve nyert még egy 1000 kilométeres spái futamot (ugyanúgy Minassian és Gené csapattársaként), viszont ez volt utolsó igazán komoly eredménye. Mondhatni, a hattyúdal.

Pedig aztán utolsó éveiben igazán sok helyen megfordult, de sem a NASCAR (a csúcskategória, a Sprint Cup, a "másodosztály", akkori nevén Nationwide, illetve a Truck-sorozat, 2007-től 2013-ig néhány futamon), sem a Speedcar- (2008-09), sem a brazil stock car-bajnokság (2010, 2012), sem a ralikrossz (2014), sem IndyCar-visszatérése (a 2014-es Indy 500), sem a Formula E (2015-16) nem ment már úgy neki. Utolsó két versenyét az akkor még újdonságnak számító elektromos formaautó-bajnokságban, a Formula E-ben teljesítette.

Azóta? Jacques Villeneuve foglalkozása: megmondóember. Véleménye mindenről van, mivel pedig megosztó véleménye jó téma nagyon sok helyen, ezért kérdezik is őt erről a "minden"-ről.

Isten éltessen 47. születésnapodon, Jacques!

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso a kiégés jeleit mutatja a Forma-1-ben?
Következő cikk Padlólemezén dolgozik a Bahrein-Kína dupla menet alatt a Red Bull

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország