Négyen érdeklődnek az egységes F1-váltók gyártására

Úgy tudni, négy cég állt elő ajánlattal az FIA számára, hogy elnyerjék a 2021-2024 közötti időszakra szóló tendert, ami az egységes váltószerkezet biztosítását takarja.

Racing Point rear technical detail

Fotót készítette: Giorgio Piola

A Nemzetközi Automobil Szövetség február 18-án írta ki a tendert, és az eredeti határidő március 15. volt, amit négy nappal hosszabbítottak meg, így március 19. lett az új céldátum, hogy ezzel extra időt biztosítsanak a potenciális jelentkezőknek.

Az egyetlen ajánlattevő, mely nyilvánosan is vállalta szándékát, a váltókra specializálódott Xtrac, de úgy tudni, rajta kívül mások is jelentkeztek, beleértve egy olyan vállalatot, mely legalább egy F1-csapatnak partnere jelenleg. Egy másik pályázóval kapcsolatban azt beszélik, hogy egy harmadik féllel közösen jelentkezett a tenderre.

Logikus jelöltként a Williams és a McLaren jöhet szóba, hiszen mindkettő rendelkezik olyan technológiai részleggel, mely rendelkezik a kapacitással és tapasztalattal, hogy eleget tegyenek az FIA tenderének, legyen szó F1-ről vagy Formula E-ről. A McLaren például az egységes motorvezérlőket (ECU) szállítja jelenleg az F1-nek, míg a McLaren Applied Technologies biztosítja az akkumulátorokat a Gen2-es autóknak a Formula E-ben.

A Motorsport.com mindkét érintettet megkérdezte az ügyben, de sem a McLaren, sem a Williams nem kívánta kommentálni a kérdést.

Az FIA egyértelműen leszögezte, hogy csak akkor fogja közölni a nyertes kilétét és kezdi meg a projektet az egységes váltószerkezettel, ha egyértelműen megállapítható és bizonyítást nyer, hogy a csapatok pénzt fognak spórolni a négyéves periódus alatt. A tender végeredményét április 15-30. között fogják ismertetni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pirelli: nekünk még senki sem panaszkodott a gumik miatt
Következő cikk Senki sem marad vakon: további rajtlámpákat alkalmaz az F1

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország