Négy F1-es csapat is komolyan érdeklődik Van der Garde iránt

A háttérben nagyon kapós lett a Caterham holland újonca, aki szinte biztosan a Forma-1-ben maradhat, hála a jobb teljesítményének és a mögötte álló szponzoroknak.

Továbbra sem állt össze a 2014-es rajtrács, miközben még mindig van pár szabad, kiadó hely a jövő évre. A pilótapiac egyik főszereplője lehet a 28 esztendős Giedo van der Garde, aki idén mutatkozott be a Forma-1-ben. A kezdeti nehézségek után a holland jobb formát mutat, és miután komoly támogatók állnak mögötte, szinte biztosan a kategóriában maradhat.

Miután manapság nagy motivációs erőt jelent a pénz a csapatok számára, Van der Garde olyan csapatokkal állhat komoly tárgyalásban, mint a Williams,  Force India és a Sauber. Mindemellett mentőmellényként a Caterham továbbra is lehetőséget jelent számára.

Ezt erősítheti meg a menedzser, Jan Pual ten Hoopen nyilatkozata is.

„Már négy csapattal is beszéltünk, akik komolyan érdeklődnek Giedo iránt.” – erősítette meg a menedzser a De Telegraaf lapnak.

„Azt hiszem, mindenki láthatta, hogy mennyit fejlődött Giedo, de a Forma-1-ben ez a székfoglaló olyan játékot jelent, mintha csak egy kaszinóban lennénk.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING