Nagyon úgy tűnik, Albon számára elúszott egy fontos lehetőség – sajtóhír
Korábban híre ment annak, hogy a Williams pilótája, Alexander Albon egy másik sorozatban is kipróbálhatja magát, mivel érdeklődik a hosszútávú versenyzés iránt. Most azonban úgy tűnik, mégsem fog neki összejönni ez a szereplés.
Albon állítólag a 2024-es Daytonai 24 órás viadalon indult volna a Wayne Taylor Racing színeiben. Szeptemberben maga Wayne Taylor beszélt arról, hogy egy jelenlegi F1-es pilóta csatlakozhat majd hozzájuk Daytonában, a bejelentésre azonban a szezon végéig várniuk kell.
A RACER pedig úgy tudja, ez a versenyző Albon volt, aki nagyon szívesen indult volna a nagy presztízzsel rendelkező megmérettetésen. A Williams is teljes mértékben támogatta a lehetőséget, amennyiben az nem ütközik versenyzőjük F1-es kötelezettségeivel.
A tárgyalások pedig elméletben jól haladtak, de végül több oka is volt annak, hogy a dolog nem jött össze. Az egyiket a Forma–1 jövő évi előszezoni tesztjének korábbi időpontja jelenti, ami miatt a felkészülést is hamarabb kell megkezdeniük az új idényre.
A remélt együttműködés tehát most nem jött össze, de az amerikai lap tudomása szerint Albon továbbra is nyitott lenne a hosszútávú versenyzésre, mert szeretné kiszélesíteni képességeinek tárházát, hasonlóan mondjuk ahhoz, ahogy Fernando Alonso is tette azt 2021-es F1-es visszatérése előtt.
És ha már hosszútávú versenyzés, kiderült, hogy jövőre mégsem lesz még 40 autó a WEC-ben.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.