BRÉKING

Nagyon rezeg a léc a Manornál - a végén még a Mercedes a Red Bull mellett köthet ki?

A hírek szerint John Booth és Graeme Lowdon, a Manor F1 Team alapítói és alappillérei elhagyják a csapatot – így erősen kérdéses, hogy mi lesz a Forma-1-es szerepléssel jövőre. Pont most, amikor már úgy tűnt, hogy a történet kezd összeállni végre...

Október 1-jén robbant a hír miszerint jövőre a Mercedes lesz a Manor F1 Team motorbeszállítója, illetve hogy a csapat külön megegyezést kötött a Williamssel is a váltót és egyéb alkatrészeket illetően.

Az autó kasztniját a korábbi Williams és Jordan alkalmazott, John McQuillian tervezi, és a szakértők azt várták, hogy a kiscsapat nagyot léphet előre, hiszen idén még az átalakított 2014-es autójukkal köröznek.

Hivatalosan egyelőre nem került megerősítésre, de úgy tűnik Booth és Lowdon kimarad a csapat jövőjéből, mert a tulajdonos, Stephen Fitzpatrick és üzleti partnere, Abdulla Boulsien nem akarja, hogy maradjanak.

Azonban nélkülük kétséges a csapat fennmaradása, ugyanis ők alkották a csapat középpontját.

A döntés a Mercedest is érinti, hiszen most már az egyik partnerükről van szó. Toto Wolff, az ezüstnyilak csapatfőnöke a következőt mondta a Motorsport.com-nak: „John és Graeme alapvető részei voltak a csapatnak. Számomra John jelentette a Manort.”

„Egy örökkévalóság óta ismerem őket, és emlékszem, hogy Lewis az első F3-as évét velük töltötte. Ezek a srácok elengedhetetlen részei a döntésünknek is, főleg miattuk választottuk a Manort. Most már csak egy érdeklődő néző vagyok – nem tudom, mi fog történni.”

Állítólag a tulajdonosok nem úgy állnak a Forma-1-hez, mint a többi csapat – sem politikai sem technikai szempontból. A tulajdonosok már az év közepén Renault motort akartak beépíteni az autókba, amivel a Red Bull váltói is érkeztek volna, de úgy tudni, hogy a bikákat nem nyűgözte le az együttműködés, így semmi sem lett belőle. Érdekes azonban, hogy a Manor irányítása jó ötletnek találta az év közbeni váltást…

Év elején Fitzpatrick mentette meg a csapatot – jelképes 500.000 fontos összeggel „megvásárolta” a csőd szélén álló istállót. A Manor így megszabadult a tartozásaitól, ami már önmagában nagy szó a mai Forma-1-ben.

A Manor ezen kívül 50 millió dollárt kap Ecclestone-tól, hiszen egymást követő két évben a TOP 10-ben végeztek. Jövőre a Forma-1-ben 11 csapat lesz, de a Haas Racing 2018-ig nem tudja kilökni a Manort a jelenlegi pénzügyi előnyéből, tehát az 50 millió dollár 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben is garantált.

Habár ez nagy összegnek hangzik, egy istálló fenntartásához korántsem elég. Fitzpatrick pedig nem igazán akar extra pénzeket belepumpálni a csapatba, ugyanis hiába vagyonos üzletember, nincs annyi pénze, hogy fenntartson egy Forma-1-es istállót.

Fitzpatrick és Boulsien tehát a megfelelő pillanatban megválna az istállótól - tartozások nélkül, az Ecclestone-tól kapott 100 millió dollárral, illetve a Mercedes és Williams szerződéssel erre jó esélyük is van.

Két érdeklődő van: egy Amerikából, egy pedig a Közel-Keletről. Eddig úgy tudni, hogy 50, és 40 millió dollárt ajánlottak, de egyik megegyezés sem jutott sokáig. Ráadásul a befektetőket nem nyűgözte le a tulajdonosok bánásmódja.

Az új partnereket a FOM közvetlenül kifizeti – ez nem ritka, ha pénzügyileg szenvedő csapatokról van szó. Azonban nem sok pénz maradna a tervezésre, és az autók futtatására.

//

Egy szenzációs hír a Forma-1 számára! Jön az Aston Martin, már jövőre!

Posted by www.f1-live.hu on Friday, October 30, 2015

Érdekes módon Ecclestone most nincs benne a tárgyalásokban, ami elég ritka, hiszen a nagy üzletek mindig rajta keresztül köttetnek. A brit milliárdos azonban nem igazán kedveli a Manort, szerinte csak a pénz miatt vannak a Forma-1-ben. A konfliktus Ausztráliában kezdődött, amikor a kiscsapat elrepült a nagydíjra, de a futamon már nem tudtak elindulni. Ecclestone akkor azzal vádolta őket, hogy csak a jogdíj miatt utaztak el (ugyanis ha azt a hétvégét kihagyták volna, akkor a jogdíj nem járt volna a csapatnak).

A másik nagy probléma z alkalmazottak kérdése. Sokan csak John Booth miatt maradtak a csapatnál. Sokan már új munkát is találtak tavaly télen, majd jött a hívás az utolsó utáni pillanatban. Könnyen lehet, hogyha nem látnak jövőt a csapatban, akkor más megoldás után néznek.

Persze azt sem zárhatjuk ki, hogy Fitzpatrick-nak és Boulsiennek már megvan a tökéletes terve - bár a Mercedes csapatfőnöke nem éppen erre utalt…

Viszont, ha a Manor kiesik a körforgásból, akkor könnyen lehet, hogy a Mercedes másik motorpartner után néz...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettelnek már most kétszer annyi pontja van, mint Raikkönenek: sok(k)
Következő cikk Rosberg nyerte a második edzést Mexikóban Kvyat és Ricciardo előtt! Bottas 354 km/óránál dobta el a Williamst

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország