Nagyon nagy ziccert hagyott ki a Toro Rosso Silverstone-ban

megosztás
hozzászólás
Nagyon nagy ziccert hagyott ki a Toro Rosso Silverstone-ban
Zajos Klára
Szerző: Zajos Klára
2015. júl. 5. 16:06

A Toro Rosso versenyzői egy nagyon erős hétvégére számítottak Silverstone-ban, de végül mindketten a pálya szélén fejezték be a Brit Nagydíjat. Természetesen Sainz és Verstappen is csalódott, de ilyen dolgok megtörténnek a Forma-1-ben.

Carlos Sainznak valószínűleg a Toro Rosso elektronikai hibája miatt kellett kiállnia a Brit Nagydíjról.

„Le kellett állítanom az autót, és ki kellett állnom a versenyből.” – mondta Sainz, aki a 8. helyen adta fel a küzdelmet Silverstone-ban. – „Tudtuk, hogy a verseny bonyolultabb lehet, mint az időmérő. Az első kiállás után sokkal jobbak lettünk, a tempóm is javult, és az autó is jól viselkedett.”

A spanyol csapattársa, Max Verstappen volt az egyetlen versenyző, aki a keményebb keverékkel rajtolt el, de a futamának hamar vége lett, miután a biztonsági autós fázis után rögtön a kavicságyban találta magát.

„Nagyon nehéz volt elérni az optimális hőmérsékletet a keményebb abroncsokon.” – mondta a 17 éves holland a GPUpgrade.net-nek – „A széllel együtt… Ma nagyobb széllökések voltak, szóval néha jónak érzetem, majd hirtelen volt egy nagy szélirányváltás és szerintem ez kapott el a kettes kanyarban.”

„Kicsúsztam teljes gázon, pedig általában az egy stabil kanyar, de talán az újraindítás után csúszósabb volt. Ilyen dolgok megtörténnek. Egy ilyen erős kezdés után, nehéz így végezni… természetesen csalódást keltő, de most a következő versenyre kell fókuszálnunk.”

Következő Forma-1 cikk
Nem a Mikulás hozta a dobogót Vettelnek és a Ferrarinak

Előző cikk

Nem a Mikulás hozta a dobogót Vettelnek és a Ferrarinak

Következő cikk

A Lotus Ricciardot hibáztatja a kiesésükért - nincs büntetés

A Lotus Ricciardot hibáztatja a kiesésükért - nincs büntetés

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Max Verstappen Vásárlás
Szerző Zajos Klára
Cikk típusa BRÉKING