BRÉKING

Nagyon nagy a baj a Ferrarinál: az egyik legnagyobb guru távozott?!

Technikai főnök nélkül dolgozik a Ferrari, ami választ jelenthet arra, hogy miért esett vissz a csapat teljesítménye, és miért nem tudnak előrébb lépni.

Az olasz La Gazzetta dello Sport jelentése szerint a Ferrari James Allison technikai főnök nélkül kénytelen dolgozni, aki szellemileg és fizikailag is egyre távolabb kerül Maranellótól, ahol a gondok igencsak elhatalmasodni látszanak.

A technikai guru még március végén vesztette el a feleségét, teljesen váratlanul. A brit szakembernek Rebecca halála miatt át kellett szerveznie az életét, mivel a gyerekei Angliában élnek. A Ferrari adott neki egy kis szünetet, majd júniusban azt kezdték el pletykálni, hogy Allison vissza akar térni az Egyesült Királyságba a gyerekei, Emily, Matteo és Jonathan miatt.

Ezen kívül a jelentések arról is szóltak, hogy a Renault már ajánlatot is tett a korábbi vezetőjének, hiszen a gyári csapat főhadiszállása az angliai Enstone-ban. A Ferrari nem sokkal később tagadta azt, hogy Allison távozás előtt áll.

A Gazzetta dello Sport arról ír, hogy Allison jelenleg nem vesz részt a Ferrari munkálataiban, ami egyértelműen összefüggésbe hozható azzal, hogy a csapat miért nem érte el a céljait az idény első felében. Most ott tartunk, hogy a Ferrari már szinte egyáltalán nem esélyes a címre, és a második helyük is veszélyben van a Red Bull miatt, ahol a Renault motor is egyre erősebb. Adrian Newey szerint hamarosan a Mercedes szintjén lehet az erőforrás.

Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke éppen emiatt látogatott el nemrég a Ferrari főhadiszállására, és egyfajta válságstábot tartott a vezetőkkel és a legfontosabb szakemberekkel. Nem mellesleg az istálló a tavalyi Szingapúri Nagydíj óta nem tudott nyerni. Mindeközben a Ferrari erősen küzd a leszorító erővel, az aerodinamikával, a gumikezeléssel és a megbízhatósággal. Egyszerűen technikai vezető nélkül ők sem tudnak mit tenni.

Ezek után pláne hihetőek azok a hírek, miszerint a Ferrari Ross Brawnnal, az egykori legendás szakemberével tárgyal egy esetleges visszatérésről. A Toro Rosso technikai főnöke, James Key szintén ott szerepel az elnök kívánságlistáján, de ha el is tudnák hozni Faenzából, a szerződése miatt több hónapos kényszerszabadságra kellene mennie, és csak utána kezdhetné meg a munkát Maranellóban.

Az elnökség azonban a lehető leghamarabb eredményeket akar, és nemcsak pár év múlva. Jövőre már 10 éve lesz, hogy a csapat legutóbb egyéni címet nyert Kimi Räikkönennel.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Óriásit húzhat a Ferrari: visszatér Ross Brawn?
Következő cikk Rossz hír: Ross Brawn nemet mondott a Ferrari komoly ajánlatára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország